A SepsiBook meghívottai: Lövétei Lázár László

2023. május 19., péntek, Irodalom

Május 25. és 28. között Sepsiszentgyörgyön a Sepsi Arénában zajlik a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál. A rendezvényen több mint harminc hazai és magyarországi kiadó vesz részt, a 2. SepsiBook a négy nap alatt kilencven irodalmi, könyves, zenés programnak és kiállításnak ad otthont. Három helyszínen, a Porondon, a Köröndön és a Konferenciateremben zajlanak a beszélgetések, a tinédzsereket a Grundon várják, míg a gyerekeknek szóló foglalkozásokat a játSZÓtéren tartják. Alább és következő lapszámainkban a SepsiBook meghívott szerzői közül mutatunk be néhányat kedvcsináló gyanánt, ízelítőt nyújtva műveikből.

 

Lövétei Lázár László

A névadás örömétől (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1997) a Zákeus fügefájáig (Kalligram–Bookart Kiadó, 2023), a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díjától (1997) Magyarország Babérkoszorúja díjáig (2023) – foglalhatjuk össze a jeles költő, műfordító munkásságát, némileg túlzó és léha módon.

Lövétei Lázár László (Lövéte, 1972) az erdélyi magyar irodalom (és nemcsak) immáron egyik klasszikus, veretes képviselője, aki a líra és epika művelése mellett jelentős szerkesztői munkát is végezett és végez, a fontossági sorrenddel nem törődve: a Székelyföld kulturális havilap főszerkesztője közel tíz éven át, a százkötetes Székely Könyvtár gondozója is. Jelenleg szabadúszó. Tehetségének, munkásságának elismerését számtalan díj bizonyítja. Költészete központjában maga az ember áll, minden kétségével, örömével, gyászával, felemelkedésével. Legutóbbi kötetében, a már említett Zákeus fügefájában Isten és ember kérdésével foglalkozik. „Nem ismerem Istent, és abban sem vagyok biztos, hogy »tiszta« szívből keresem őt. De igenis kínlódom a témával – bizonyosság rá ez a könyv” – fogalmazza könyve hátoldalán.

 

Csillag bár

– Haláltánc-féle –

„ha meghalok elásnak
s vége lesz az ivásnak”
(csíkszentdomokosi kocsmai rigmus)

így is lehet csinálni
élet halál akármi
fatolvajok medveszag
ezt a sört még iddsza meg

hol volt hol nem nagymese
én se ő se senki se
nem ezt vártuk valaha
lám izé is meghala

egy kis ampert ha lehet
éltem én is eleget
lókupecek gépzene
úgyse érti senki se

patkószeges homlokom
fatolvajok leszarom
úgyse érti senki meg
hazajöttem medveszag

így is lehet csinálni
élet halál akármi
medvebunda fejszefok
egyszer úgyis meghalok

gyere komám közelebb
ezt a sört még iddsza meg
hazajöttem a minap
én halok meg hamarabb

nem sírok én leszarom
hogy üres az otthonom
úgyse érti senki meg
fatolvajok medveszag


művirág az asztalon
lókupecek leszarom
én se ő se békasegg
úgyse érti senki meg

úgyis mind azt mondja csak
én halok meg hamarabb
s izé pont kivel hetyeg
ezt a sört még iddsza meg

így is lehet csinálni
élet halál akármi
hol volt hol nem nagymese
úgyse érti senki se

úgyse érti senki se
minek jöttem én ide
sziklaország fenyvesek
úgyse érti senki meg

kocsma előtt kankalin
inkább itt halok meg én
meg én én meg én izé
ez a sör vajon kié

gyere komám otthonom
ember voltál leszarom
hazajöttem békasegg
tyűha mekkora az ég

bicska fejsze holt lapi
minek annyit osztani
gyere komám otthonom
nem sírok én leszarom

pedig ugyanaz a nap
én halok meg hamarabb
minek ide nagymise
úgyse érti senki se

 


Lövétei Lázár Lászlóval az idei SepsiBookon két programon is találkozhatunk. Az Erdélyi Szép Szó szerkesztőjeként részt vesz az antológia 2023-as kiadásának bemutatóján annak háromszéki szerzőivel május 27-én, szombaton 12 órakor a Porondon, majd a Kalligram Kiadó estjén a Zákeus fügefája című, legújabb kötetét mutatja be. Az Angyalok a fügefákon című program május 27-én, szombaton 18 órától kettős könyvbemutató lesz Kali Ágnessel, aki a Megvakult angyalok című kötetével lesz jelen a vásáron.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1624
szavazógép
2023-05-19: Irodalom - :

A SepsiBook meghívottai: Kali Ágnes

Május 25. és 28. között Sepsiszentgyörgyön a Sepsi Arénában zajlik a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál. A rendezvényen több mint harminc hazai és magyarországi kiadó vesz részt, a 2. SepsiBook a négy nap alatt kilencven irodalmi, könyves, zenés programnak és kiállításnak ad otthont. Három helyszínen, a Porondon, a Köröndön és a Konferenciateremben zajlanak a beszélgetések, a tinédzsereket a Grundon várják, míg a gyerekeknek szóló foglalkozásokat a játSZÓtéren tartják. Alább és következő lapszámainkban a SepsiBook meghívott szerzői közül mutatunk be néhányat kedvcsináló gyanánt, ízelítőt nyújtva műveikből.
2023-05-19: Kiscimbora - :

László Noémi: Tornamese (Kiscimbora)

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a levél a fáról le sem hull, volt egyszer egy ország, Dodekatlónia. Ebben az országban nagy hagyománya volt a testmozgásnak. Tele volt a vidék csapattal, egylettel, pályával és teremmel. Mindenki szorgosan edzett. Gerelyek, kalapácsok szálltak a hajnali szélben, labdapattogástól volt hangos az alkony.