Éjszaka valaki meghalt érted – erős, akár hatásvadász cím (Lector Kiadó, 2020, Vallasek Júlia fordítása). Csakhogy – sajnos – igaz. Azon a bizonyos éjszakán, éjszakákon, amikor az 1989-es forradalom kirobbant Romániában, csaknem mindenki rettegett, hogy valaki valahol meghal – érte. A regény nagy sikere is ezt a félelmet, fájdalmat igazolja.

Bogdan Suceavă (Argyasudvarhely, 1969) másfajta írója a román irodalomnak: nem él Romániában. Hogy írás közben vagy mellékesen doktorált-e matematikából – most a Kaliforniai Állami Egyetem matematikaprofesszora –, azt döntse el a kedves olvasó. Igaz, a kitűnő angol matematikus, Bertrand Russell egyben filozófus is volt, mi több, irodalmi Nobel-díjat is kapott. Bogdan Suceavă írói voltát mindenesetre számos díj igazolja. Sőt, munkásságáért 2016-ban Târgoviște díszpolgára lett. Magyarul a már említetten kívül A félhanggal emelt időből érkezett regénye is megjelent (Noran Kiadó, 2009, Éltető József fordítása). Művei megjelentek cseh, angol, francia, olasz, bolgár stb. nyelven is, állandó közlője a különféle román irodalmi (és nemcsak) lapoknak.

Éjszaka valaki meghalt érted

(részlet)
Azt hiszem, valahol vidéken lehet, most szervezi a Bukarestbe való visszatérését. Mennyi esélye van? Mekkora a támogatottsága? Az egész város az utcán van. Lőnek. Egész éjjel lőttek. Három napja lőnek. A pártszékházakat kifosztották. Semmi nem működőképes már Bukarestben, természetesen számára. De ki áll még most is mellette? A fene egye meg, nem tudok elképzelni senkit, aki megküzdene Ceaușescuért.

Íme, elértem a Perláig, itt tervezek átkelni az úton. Békeidőben ez nem nagy ügy. Most ellenben bonyolult. A Ștefan cel Mare sugárút hirtelen rohadt szélesnek tűnik, függetlenül attól, milyen gyorsan sprintelek. Igen, nagyon jól szaladok. Voltaképpen ez az egyetlen dolog, amit kilenc hónap kaszárnyai kiképzés alatt megtanultam. Öt hónapja szabadultam a katonaságból. Ha ez az egész pár hónappal korábban történik, fegyverrel a kezemben talál. Egy egész történelem, vagy Tănase százados kifejezésével élve, aki most valahol maga is nyakig van a forradalom sűrűjében: az élet megy tovább. Igen, közlegény, az élet megy tovább.

Isten bizony, kedvet érzek arra, hogy megveregessem a szürke-kékbe öltözött térés katona vállát. Szeretném megölelni, megkérdezni, evett-e, ivott-e, pedig sem étel, sem ital nincs nálam. De vigyáznom kellene rá, nem? És valami fontosat kellene kérdeznem tőle: hol van a szakasz többi tagja, mit csináltak, amióta december 21-én Bukarestben kitört a káosz, hova osztották be őket, amióta a Securitate csapatait a katonaság parancsnoksága alá vonták? Hol vagytok? Vajon válaszolna? Mondjam azt, hogy térés, most már leszerelt szakaszvezető vagyok, aki tudja, hogy a század mosdójában huszonnégy mosdókagyló van és nyolc török budi, hogy a második emeleten öt ajtó van a folyosó bal és három a jobb oldalán, mondjam ezt, személyi igazolvány, jelszó vagy bármilyen más felismerést segítő jelzés helyett? Ha mindezt elmondanám neki, rögtön felismerne, tudná, hogy odavaló vagyok. Holott mi közöm van már nekem a 0396-os katonai egységhez, az illető fegyvernemhez vagy akár az egész rendszerhez? Semmi. Ez már mind történelem. Látod ezt a farmerdzsekit? Most már ez az identitásod. Miért képzeled másként? Ki vagy te? Vajon a Bukarestet négy napja felforgató lövöldözés visszavetette az elmédet egy évvel ezelőttre, a laktanyába? Oda képzeled magad? Mondhatnád magadnak: kész, ennek vége! De nem mondhatod, amíg lőnek. Vagy talán nem valóság az, amit látsz? Ez most már bonyolultabb. Tovább kell menned dél felé. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Nélküled nem lehet.

A Perlánál ő a Dinamo stadionja felé kanyarodik. A Sürgősségi Kórház felé, ahol, úgy tudom, az elmúlt éjjel lövöldözés volt. Kövessem? Kiáltsak utána? Nem, nem tudom, hogy hívják! Őrvezető elvtárs? Mit mondjak neki? Vagy csak úgy szólítsam, ahogy a vezérlő tábornok szólított: térés katona? Vajon így?

Tekintetemmel követem. Lemaradok.

Nem szóltam hozzá. Nem mondtam semmit.

Testvérem tovább ment.

Ma már tudom, hova tartott: a Sürgősségi Kórház felé. A térés szakaszt a kórház védelmének biztosítására jelölték ki, egy könnyűnek látszó, amolyan jövendőbeli egyetemistáknak, csak nemrég, 1989 szeptemberében berukkoltaknak való küldetésre. Akkor még nem tudtam. Ott az előző éjszaka mészárszék volt. A történet csak később lett ismert.

(Vallasek Júlia fordítása)

A 2. SepsiBookon pénteken 17 órakor portrébeszélgetésre kerül sor Bogdan Suceavăval, aki a nyitórendezvényen is felszólal.