Erdélyi Művészeti KözpontBenczédi Ilona végtelen emberszeretete

2023. május 23., kedd, Közélet

Évtizedek után újra Erdélyben, Székelyföldön állít ki Benczédi Ilona szobrászművész, tárlata péntek délután nyílt meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK). Benczédi Ilona 1987-ben emigrált Svédországba, művészi pályáját töretlenül folytatta, jelenleg kétlaki életet él skandináviai és budapesti otthonában.

  • Benczédi Ilona (középen) kiállításának megnyitóján az Erdélyi Művészeti Központban. Fotó: Albert Levente
    Benczédi Ilona (középen) kiállításának megnyitóján az Erdélyi Művészeti Központban. Fotó: Albert Levente

Bordás Beáta művészettörténész, az EMŰK vezetőjének üzenetét az intézmény munkatársa, Száraz Anna Andrea tolmácsolta. Elhangzott: „Azon túl, hogy művészettörténészként rendkívül érdekesnek és változatosnak találom Benczédi Ilona életművét, a művésznő azzal is közel került hozzám, hogy nagy közvetlenséggel betekintést engedett a fordulatokban gazdag életébe és rendkívül önironikusan, tartással mesélt a nehézségekről is, amelyeket végül a saját hasznára fordított, és a fájdalmat, dühöt, csalódást feldolgozandó kiváló alkotásokat mintázott meg”. Mint Bordás Beáta fogalmazott, a kiállított mintegy félszáz alkotás remek összképet ad az öt évtizedes életműről, korai, 1970-es években mintázott szobrok mellett a legújabb alkotások is láthatóak, a tárlatot tizenöt archív fényképpel is kiegészítették. Büszke arra, hangsúlyozta, hogy a kiállítótérben megtekinthetőek Benczédi Ilona nyolcvanas években, még a romániai korszakában készült fő művei, valamint a 2007 körül mintázott, magánéleti szempontból is kiemelkedő jelentőségű alkotásai, a Párkapcsolat sorozat darabjai és a Diadalmenet. „Ami számomra a legmegkapóbb ezekben a művekben – összegezett Bordás Beáta –, hogy Benczédi Ilona a humor széles skáláján mozog, amikor kedvelt témáját, a hétköznapi embert (embereket) ábrázolja: művein változó arányban érzékelhető az önfeledt derű, az együttérzéssel keveredő diszkrét irónia, a keserédes gúny, a csipkelődő ugratás vagy a gyöngédséggel kiegyensúlyozott szarkazmus.”

A tárlatot megnyitó Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója méltatta Benczédi Ilona csodálatos humorú szobrait, ismertette életútját, s megjegyezte, hogy a nyolcvanas években Svédországba emigrálni kényszerülő művész hosszú idő után is fontosnak tartotta, hogy hazajöjjön Erdélybe és megtisztelje az Erdélyi Művészeti Központot szobraival, jelenlétével. Egyáltalán nem meglepő, magyarázta, hogy Benczédi Sándor legendás kolozsvári szobrászművész lánya és fia követi az édesapát, hiszen „nagyon szép az, hogy átvesszük az elődök hagyományát, a nagy fák árnyékából is ki lehet nőni”. Kiemelte, Benczédi Ilona a kolozsvári egyetemi évek alatt felvérteződvén – tanítómestere Vetró Artúr szobrászművész volt – igenis megtalálta saját, különleges ízű és humorú világát, pályájának íve pedig töretlen: „amit annyira szerettünk művészetében a hetvenes, nyolcvanas években, azután is tudta folytatni, miután elhagyta szülőföldjét, Svédországban is sikerült kivívnia magának egy komoly hírnevet”. Benne maradt a végtelen humánum, az emberszeretet, műveiben emlékeztet arra, hogy az ember nem tökéletes, csak az Isten az. Munkáiban fellelhető egy Krúdy Gyulára emlékeztető esendőség, ezek az emberek nem héroszok, magyarázta, a mai világban – amikor a fiataloknak azt sulykolják, legyél hérosz, legyél a legjobb, legyél hős, mert megérdemled, és utána csodálkozunk, hogy mennyi a depressziós ember –, ezek a művek arról győznek meg, hogy kicsik, gyengék, hiúk vagyunk, nevetségesek olykor, de mégis szépek és kedvesek. Ezt tudja a művészet, olyan fricskát ad nekünk, ami egy picit fáj, de utána már túllendülünk rajta és érezzük, hogy ez az igazság, zárta gondolatait Vargha Mihály.

Végül Benczédi Ilona megköszönve a sepsiszentgyörgyieknek és az EMŰK-nek, hogy befogadták, megjegyezte, tavaly, amikor édesapja születésnapi kiállítása volt, úgy érezte, noha soha nem állított ki Székelyföldön, ő maga is idevaló. Miután megkérdezték tőle, igaz, hogy ő is szobrokat készít, arra gondolt, bár 1987-ben elment innen, de ötven éve szobrász, távozása előtt sokat dolgozott, kiállított Erdélyben is, ennek ellenére feltette magának a kérdést: „hogy lehetett engem elfelejteni”? Ez megdöbbentette, majd családi találkozójukon, látva, hogy rokonai mennyire szeretik édesapja műveit, arra gondolt, meg kellene mutatnia saját szobrait is. Amikor a mostani anyag összeállt, mesélte, egy kicsit elérzékenyült, és arra gondolt, jön haza és először nyílik itt kiállítása, először látja így összegyűjtve a munkáit, régieket és újakat, azt, hogy „mégis ki vagyok”, mindez számára akkora élmény, olyan megrázó esemény, amelyet szívből köszön.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 427
szavazógép
2023-05-23: Világfigyelő - :

Üdvözlik a csángóföldi fejlesztéseket (Nemzeti összetartozás bizottság)

Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága üdvözli a csángó magyarok értékeinek megőrzését és népszerűsítését célzó programot, a csángók körében megvalósult beruházásokat és ingatlanfejlesztéseket.
2023-05-23: Közélet - Hecser László:

Készül a kapunyitásra a Székely Nemzeti Múzeum

A Székely Nemzeti Múzeum épületének felújítása befejeződött, de a kapunyitás pillanata még hónapokra van. Több érdeklődővel együtt a múzeumok világnapján volt alkalmunk bejárni a Kós Károly tervezte épületet. A termek zöme még üres, csak némelyikben van jelzésértékűen elhelyezve egy-egy kiállítási tárgy, mégis volt mit látniuk, volt mit élményként magukkal vinniük azoknak, akik éltek a lehetőséggel és csütörtök délután meglátogatták Sepsiszentgyörgy építészeti szempontból talán legjelentősebb középületét. Úgy lehetett megszemlélni az épületet, mint száz évvel ezelőtt létrehozói tehették: lakatlanul, kopáran, kongó csupaszon, ám mégis tele – tervekkel és elképzelésekkel tele.