Jogból lírába. Budapesti (1961) szerzőnknek alighanem nehezebb dolga volt, mint Balassi Bálintnak a kard mellett, hiszen vitézkedve, borgőzösen mégiscsak könnyebb versstrófát faragni, mint a hideg törvények paragrafusai mentén. Költőnk négy év jogi tanulmány után észbe kapott, magyar–történelem szakra iratkozott, és 1984-ben, egy olyan világban, mely aligha kedvezett emberi jogoknak, lírának, prózának, alkotásnak, megjelentette a Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez verseskötetét. A siker nem maradt el, kritikusai generációja egyik legfontosabb alkotójának kezdik tartani. 1989-ben már prózával jelentkezik, Az ellenség művészete című kisregénnyel. De publikált esszéket, drámát, tárcákat, sőt, álnéven ponyvaregényt, s még dialógusokat is írt a Barátok közt sorozat számára. Műveit számos nyelvre lefordították. Fontosabb elismerései: József Attila-díj (1997), Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (2007), Márai Sándor-díj (2010).

Sepsiszentgyörgyön többször is megfordult, beszélgetéseit nagy érdeklődés övezte.

Remény
Láttam az egészet, és tudtam, hegyen állok,
a részletek halkan zúgtak odalent,
idefenn most egyik se hiányzott.
Kérdezni jöttem fel, de a jósnő
hazament a lázas kisfiához.

A kérdésemet lepöcköltem a szakadékba,
pattogva tűnt el, pedig nagy volt:
a törhetetlen üveg maradéka.
Csak a szívem kérdezgette halkan:
kedves vérem, hova lesz a séta?

Azelőtt ilyenkor kétségbeestem,
mert innen már csak lefelé van út,
és idáig nem jár le az Isten.
De most itt volt, és ő kísért le később:
egy szó nélkül ballagtunk le ketten.

De ez a végén lesz, itt még csak állok,
és érzem, ahogy elkezdek nevetni:
hogy lettem én ennyire magányos,
és hogy teljes képtelenség, félreértés,
de ez mégse lesz már soha máshogy.

Az élet dönt fát a hintó elé, maga az élet,
az élet dönt fát mögéje, ha megállt,
az élet kavarja meg a lovakat, az élet,
a fák közül az üvöltéseket ő hajtja ki,
a lesből a zsiványokat ő hajigálja a célra.
Az élet metszi el a torkokat, maga az élet,
adja el a hintót, az élet, az élet.

Valami a vérről
A véren tanul, a véren gyakorol, a véren
próbál embert, gondolkozik a véren,
kifürkészi az útjait, ahol kibuggyan, ő is ott van,
szereti a vért, bort ad érte,
menj, vigyél neki, csengesd föl, alszik,
de akkor is bort vagy vért ad érte,
lejön a kapuba, hozza bármikor. Te még
nem ismered, az élet, az élet.

Te is szereted,  ne tagadd le. Csinálj valamit,
mert elmegy, elmegy. Szökik, üti-veri a lovakat,
szökik a zsákmánnyal, viszi az egészet,
és közben elszórja, elmulatja,
beváltja kísérőzenére, arra
a gyerekkori, vacak filmzenére,
amivel már annyiszor átvert. Végül
a füledben hagyja a maradékot:
dúdolva, fütyülve halsz meg, te hülye.