(részlet)
(...) Nagypapa úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét. Ezt ő szokta mondani, és tényleg, ha belegondolok, én is a tenyeremet ismerem a legjobban.
A tenyerem most akkora, hogy amikor a Nagypapa kezét fogom, nem érnek össze az ujjaim. Ha pedig ökölbe szorítom a kezem, a tenyerem egészen eltűnik az övében. De, ha megnövök, épp olyan lesz, mint az ő keze. Olyan nagy, olyan erős és olyan ráncos is.
A ráncok nagyon érdekesek. (...) A legérdekesebb ráncok Nagypapa kezén vannak. Olyanok az ujjai, mint a faágak. Göcsörtösek és érdesek. De a tenyere puha, amikor megsimogatja vele az arcom. Egyedül azokat a ráncokat nem szeretem, amik akkor lesznek a homlokán, ha valamiért mérgelődik vagy szomorkodik. (...)
(Forrás – Molnár Krisztina Rita: Sálmese. Scolar Kiadó, Budapest, 2019.)
A SepsiBookon május 26-án 13 órától és 27-én 12 órától találkozhattok a szerzővel.
