Töltött káposztaMit főzzünk ma?

2023. május 26., péntek, Szabadidő

Hozzávalók: 2 közepes fej savanyú káposzta; a töltelékhez: 1 kg darált disznóhús, 2 közepes fehérhagyma, 10 dkg rizs, 30 dkg szalonna, só, bors.

Elkészítése: a káposztáról leszedjük a lapikot, leormózzuk, vagyis éles késsel kimetsszük a vastag ereit és félretesszük a töltelék burkolásához. A káposzta közepében lévő kisebb, illetve a töltésre nem alkalmas sérült és nagy lapikot felcsavarjuk és éles késsel vékony csíkokra vágjuk, vagyis vágottat készítünk belőle.

A szalonnát kétfelé osszuk. Az egyik feléből szalonnacsíkokat vágunk, bevagdossuk keresztben is a bőréig, majd megpirítjuk. A kakastaréj-szalonnaszeleteket egy tálra szedjük, a zsírt pedig kiöntjük a serpenyőből egy kisebb edénybe. A maradék szalonnát apró kockákra vágjuk, felét a darált húshoz adjuk, másik felét a serpenyőben kiolvasztjuk. A kiolvadt zsiradékon megdinszteljük az apróra vágott fehérhagymát, hozzáadjuk a rizset és egy maréknyi apróra vágott káposztát, megpároljuk, majd kihűtjük és hozzáadjuk a darált húshoz. A töltelékmasszát sózzuk, borsozzuk, összedolgozzuk, majd mindegyik előkészített lapiba egy evőkanálnyi tölteléket teszünk. A lapik két oldalát behajtjuk, majd felgöngyöljük.

Az edény aljába – amiben majd főzzük a töltött káposztát – három csomborszárat (borsikafűágat) teszünk, rárakjuk a szalonna megmaradt bőrét, majd befedjük öt-hat káposztalapival. Erre vágott káposztát szórunk, ráhelyezzük a töltelékeket, majd még egy rend felvágott káposztát és tölteléket teszünk. A rétegezést addig folytatjuk, míg az összes töltelék a fazékba kerül, de figyeljünk arra, hogy a tetejére is jusson a vágottból. Az edényt feltöltjük vízzel, ráöntjük a szalonnából kiolvasztott zsírt, majd lassú tűzön addig főzzük, míg minden megpuhul.

A megfőtt töltött káposztát melegen tálaljuk a megpirított kakastaréj-szalon­nával.

Elkészítési idő: 3,5 óra
Mennyiség: 10 személy

Megjelent a 100 sepsiszéki recept, több mint 100 sepsiszéki háziasszony című kötetben. Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-05-26: Sport - :

Huszonnégyen Varga Zsolt keretében (Vízilabda)

Huszonnégy fős kerettel, öt kapussal és tizenkilenc mezőnyjátékossal kezdi meg a világbajnoki felkészülést Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A magyar szövetség szerint a szakember várhatóan a június végén Los Angelesben sorra kerülő világkupa Szuperdöntőben már a világbajnoki csapattal száll harcba.
2023-05-26: Szabadidő - :

A nap grafikája