Több programja és több látogatója volt az idei SepsiBook könyvfesztiválnak, mint a tavalyinak, és a visszajelzések alapján is sikeresnek nyilvánították a vasárnap lezárult rendezvényt a szervezők. A következő SepsiBook könyvfesztiválra 2024. május 23-a és 26-a között kerül sor.
A nyomtatott könyvek alkonyát már többször beharangozták, de a SepsiBook nagyon rácáfolt ezekre az előrejelzésekre – jelentette ki Tamás Sándor. A megyei önkormányzat elnöke örömét és büszkeségét fejezte ki, amiért a rendezvényt a Kárpát-medencei értelmiségiek is méltatták, és külön megköszönte a háromszéki pedagógusoknak, hogy az általános sztrájk dacára is elvitték a gyermekeket az Arénába, szerinte ugyanis a kulcskérdés az, hogy át tudjuk-e adni a jövő nemzedéknek, amit szeretünk, ez esetben a könyvek és az olvasás iránti érdeklődést.
Mindegy, hányféle rendezvény van, hol vannak ezek, és épp hány utca felújítása miatt nehézkes a közlekedés Sepsiszentgyörgyön: a jelek szerint mindent meg tudunk tölteni közönséggel – vélekedett Vargha Fruzsina. A város alpolgármestere fel is sorolta, hogy a Reflex színházi fesztivál még véget sem ért, amikor a SepsiBook megkezdődött, és közbejött az újból kupagyőztes Sepsi OSK által szervezett ünneplés is, de mindenütt sokan voltak. A közönség pedig nem vált el élesen: sok piros-fehér mezes szurkoló is benézett a könyvfesztiválra, de onnan is átléptek a kupaünnepre. Nagyon jónak tartja, hogy a gyermekeket, kiskamaszokat sikerült megszólítani, látszott ez azon is, hogy a számukra kialakított helyek mindig tele voltak, és azon is, hogy egy-egy stand előtt hosszú sorok alakultak ki. Sok család is kiment, találkoztak, együtt töltötték az időt, valóban élmény alapú vásár volt.
Összességében mintegy 8500 látogatója volt a könyvvásárnak, nagyjából 500 fővel több, mint a tavaly – közölte Gombos Zoltán fesztiválkoordinátor, kiemelve, sok visszatérő vendéget már az arcáról megismertek. Napokra lebontva a következőképpen alakult a kép: a csütörtöki nyitónapon 1300-an léptek be az Arénába (nagyjából annyian, mint tavaly), pénteken 2800-an (a tavalyi 2100-hoz képest), szombaton 2340-en (kicsit többen, mint tavaly), vasárnap pedig 400-an (kicsit kevesebben, mint tavaly). De nem csupán a közönség növekedett, hanem a rendezvény is, több volt a játszóhely, többféle programban lehetett válogatni. Nagy sikerük volt a workshopoknak, de a szombat reggeli futásnak is, amelyen hetvennél többen szaladtak ki az Arénába, köztük meghívottak is; a résztvevők között a kiadók által felajánlott könyveket sorsoltak ki.
Gombos Zoltán kiemelte, hogy a szervező intézmények – a sepsiszentgyörgyi és a megyei önkormányzat, a Bod Péter Megyei Könyvtár és az intézményt támogató alapítvány, valamint a Kónya Ádám Művelődési Ház – munkatársai mellett 48 önkéntes is segédkezett, és négy újságírást, illetve kommunikációt tanuló fiatal gyakornokoskodott a könyvvásáron.
A hétköznapokon ezernél több gyermek fordult meg az Arénában – és nem csak helybeliek, Kézdivásárhelyről, Gelencéről és Szitabodzáról több osztállyal jöttek –, ez forgalmistai feladatokat is rótt a könyvtárosokra, de nagy öröm, hogy magukénak érezték a rendezvényt – jelentette ki Hollanda Andrea, a könyvtár olvasószolgálatának vezetője, aki a gyermek- és ifjúsági programokat összeállította. Ő is megköszönte a pedagógusok hozzáállását, és azt is elmondta: az ők és a szülők érdeme, hogy a magyarországi szerzőket elbűvölte a háromszéki gyermekek szókincse, bátorsága, olvasottsága. Beszámolt a többi programról is: a könyvcsatáról, a könyvkelengye kiosztásáról (600 első osztályos gyermek kapott olvasnivalót), a különböző korosztályoknak szóló foglalkozásokról, és kiemelte Berg Judit sokakat vonzó közönségtalálkozóit is.
Öröm a köbön – idézte Molnár Györgyöt Szonda Szabolcs könyvtárigazgató, aki számára az az egyik legnagyobb felismerés, hogy a SepsiBook közösségi esemény volt, amelyre sokan azért mentek ki, hogy ebben a közegben találkozzanak egymással. Ez a közösség erejét is mutatja, hiszen ezen a hétvégén pünkösd és ballagások is voltak a már felsorolt eseményeken kívül, ugyanakkor biztatás a folytatásra. Jól sikerült a tér berendezése, a szakmai és a közösségi programok is; a visszajelzések azt mutatják, hogy Sepsiszentgyörgyön értő közönség van gyermek és felnőtt szinten is, és reményeik szerint elindult egy folyamat, amely mozgósíthat egy olyan réteget is, amely eddig nem volt rendszeres kultúrafogyasztó. Ez hosszú lesz, de meg fogja érni a türelmet és a kitartást – vélekedett.
Mit olvasnak ők?
A sajtótájékoztató végén minden megszólaló ajánlott két-három olvasnivalót, kicsit keresztmetszetét is nyújtva a SepsiBook kínálatának: Tamás Sándor Grecsó Krisztián Lányos apa és Botházi Mária Fűnyíró a Tündérkertben című könyvét, Vargha Fruzsina Náray Tamás Volt egyszer egy varrodám című könyvét, illetve Jókai Mórtól A szerelem bolondjait, Hollanda Andrea az újszerű megközelítést kínáló Így élt Petőfi kiadványt és Kiss Noémi két novelláskötetét (Balaton, Karácsony a Dunán), Szonda Szabolcs a Háromszéki költők antológiáját és Szabó Róbert Csaba Újratöltését, Gombos Zoltán pedig Visky András Kitelepítés, Székely Éva Sírni csak a győztesnek szabad, illetve Christopher Mcdougall Futni születtünk című könyveit.