Vizes munkálatok Kézdivásárhelyen

2023. május 31., szerda, Közélet

Kevesebb a meghibásodás, de még mindig sok a tennivaló a kézdivásárhelyi vízhálózaton. A Közüzemek Rt. szerint idén is több munkálatot végeznek el, hogy a meghibásodások számát csökkenteni tudják.

  • Szerencsére az ilyen látvány egyre ritkább Kézdivásárhelyen. A szerző archív felvétele
    Szerencsére az ilyen látvány egyre ritkább Kézdivásárhelyen. A szerző archív felvétele

A vízszolgáltató közleménye szerint az üzemzavarok nem a fővezetéken, hanem a leágazásokon következnek be. Korábban a Mihai Eminescu utca számított az egyik forró pontnak, ott viszont teljes egészében kicserélték a vezetéket, azóta a Gyár negyedben a csőtörés nagyon ritka.

„A legrosszabb vezetékeket kicseréltük, azokat, amelyek a problémák jelentős részét okozták. Ez azt jelenti, hogy ha a mellékvezetékeken van baj, akkor nem kell nagyon nagy részt víz nélkül hagyni, az év első öt hónapjában, összevetve a pár évvel ezelőttivel, azt kell mondanom, hogy nyugodtabb volt a helyzet” – közölte Pap Lajos, a Közüzemek kézdivásárhelyi megbízottja.

A szolgáltató a Gyárak utcájában, a Gábor Áron Szakképző Líceum mellett, az új bölcsőde építésénél megoldotta a vezeték áthelyezését, nemsokára következik 30 méter vezeték cseréje az egykori keményítőgyárnál.

Az Ady Endre utcában jól haladtak a munkálatok, kész az új vízvezeték, itt át kell majd erre térni, és hátravan a fogyasztók csatlakoztatása is, ez június vége felé várható. Tervezési szakaszba ért az 1918. december 1. utcai vezetékcsere, a vezetékek fölötti járdát pedig a városháza fel is akarja újítani. A Luther Márton és a Kert utca tervei is elkészülnek lassan, a két városrészen a víz- és szenny­vízcsatornán dolgoznak majd. Ez utóbbi utca komolyabb kihívást jelent, ugyanis tele van vezetékkel, amelyek mind használatban vannak, beleértve a gázvezetéket, a szenny­víz- és vízvezetéket is, itt a kivitelezés ez év júliusában fog elkezdődni.

Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezetője szerint a napi meghibásodások korát szerencsére lezárták a céhes városban, a katasztrofális állapotú vezetékeket kicserélték, most az a feladatuk, hogy a meghibásodások számát tovább csökkentsék, hiszen minden egyes kizárásnál felkavarodik a tömbházak belső vezetékei­ben lerakódott salak, ami kellemetlenséget okoz. „Ez egy folyamat, amit látunk, hogy hoz eredményeket, és bízunk benne, hogy a következőkben is számíthatunk a polgármesteri hivatal támogatására, hiszen mindannyian feladatunknak tekintjük, hogy a város lakóinak minőségi szolgáltatásokat tudjunk biztosítani” – mondotta az igazgató. (bartos)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-05-31: Közélet - :

Az eddigi elnököknek szavaztak bizalmat (Tisztújító közgyűlés Kézdiszentkereszten és Bélafalván)

Egyhangúlag Páll Endre polgármestert választotta vissza az RMDSZ Kézdiszentkereszti Községi Szervezete élére a május 25-i tisztújító közgyűlésen jelen lévő huszonegy küldött. Az elöljáró munkáját a következő négy évben az újonnan megszavazott választmány segíti majd. Bélafalván Bögözi Lászlót bízták meg a szervezet vezetésével – adta hírül az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája.
2023-05-31: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Van igény a könyvünnepre (SepsiBook, kiértékelő)

Több programja és több látogatója volt az idei SepsiBook könyvfesztiválnak, mint a tavalyinak, és a visszajelzések alapján is sikeresnek nyilvánították a vasárnap lezárult rendezvényt a szervezők. A következő SepsiBook könyvfesztiválra 2024. május 23-a és 26-a között kerül sor.