A híren túlmenően azonban úgy vélem, érdemes megemlíteni, hogyan és miért is született ez a díjazás, és miképpen vált immár hagyományos rendezvénnyé, hisz a jó pár esztendővel ezelőtt életre hívott ötlet mára sokak által várt és elismert rendezvénye az alsó-háromszéki pedagógusszervezetnek. Annak idején abból indultunk ki, hogy valóban diákjaink sok szép sikerrel térnek haza minden esztendőben rangos vetélkedőkről, tanácskozásokról, s a jelesen vizsgázók meg is kapják mindezért a jutalmat, ám azok a pedagógusok, akiknek a diákok szorgalmán túl szintén köszönhető az elismeréshez vezető út bejárása, legtöbbször még kézfogásban sem részesülnek. Tulajdonképpen az a sok, kötelezettségen túli felkészítő óra hozza meg mindenkor a gyümölcsét, a pedagógusnak pedig egyetlen fizetsége legtöbbször az általa felkészített tanuló öröme. Nos, ezt a jutalmazást próbáltuk, próbáljuk kiegészíteni amolyan jelképes figyelemmel, amelyet mindenkor köszönettel szoktak átvenni mindazok, akik tanítványaik sikeres szereplését elősegítették. 

Az idén a helyszín az evangélikus templom volt. Ennek legfőbb oka, hogy még látogatható volt a Petőfi a világ körül című vándorkiállítás, amelyet a budapesti Petőfi Múzeum állított össze. A költő „világ körüli” útjának ilyen áttekinthető, világos bemutatásával ritkán találkozunk. Nos, a mi ünnepségünket ez a nagyszerű látvány tette vonzóbbá, s hiszem, a megjelent pedagógusok is szívesen találkoztak ilyen körülmények között is a költővel. Végh Nimród tiszteletes úr, a vendéglátó templom lelkésze a bevezető egyházi szertartás és közös ima után bemutatta a kiállítást, egyben arra is biztatva a hallgatóságot, hogy mindenhová vigyék magukkal a legnagyobb magyar költő szellemiségét.

A rendezvény világi részeként többször is szó esett a ma is példát mutató költői magatartásról, s a két, alig harmadik osztályos, a Váradi József Általános Iskolában tanuló kislány, Hadnagy Piroska és Karácsony Maja Miléna (Domokos Zsuzsa tanítványai) szavalata bizonyította, hogy Petőfi nem köthető életkorhoz, ő felnőtt és gyerek számára egyaránt kiemelkedő ajándék. Ezt erősítette meg iskolájuk magyartanárnője, Incze Melinda, aki ez alkalommal olyan verssel lepett meg, amely jeles költőnk szellemi nagyságát húzta alá.

Érdekes színfoltja volt rendezvényünknek a Plugor Sándor Művészeti Líceum negyedikes tanulója, Millye Bence gitárzenéje (Kakasi Zsolt tanítványa). Külön kell szólnom a fiatal író, környezetmérnök, hagyománykutató, múzeumtulajdonos Préda Barna közreműködéséről, aki kérésemre magával hozta hegedűjét, s a mostanában főleg az anyaországban elindult magyarnóta-mentésnek nevezhető „mozgáshoz” igazodva eljátszott és el is énekelt kettőt közülük. Meg aztán segített a Petőfi-dalok „hangolásában” is. Újdonságként hatott, hogy a megjelent pedagógusokkal nem csupán énekeltettünk Petőfi-dalokat, de a költő két versét – Füstbe ment terv, Falu végén kurta kocsma – közösen el is mondtuk.

Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével József Álmos tanár úr, a városi tanács tagja, akinek a Sepsiszentgyörgy képekben című könyvét bemutattuk a hallgatóságnak. A tanácstag pár mondatban méltatta a pedagógusok munkáját, elismerését fejezte ki a kitüntetett tanulók tanárainak. A rendezvény végén került sor a könyvek és elismerő oklevelek átadására, majd hegedűszó-segédlettel közösen daloltuk el a magyar népdalkincs két, talán legszebb, de kétségtelenül legismertebb gyöngyszemét, amelyekre Bartókék is felfigyeltek: a Tavaszi szél vizet áraszt, valamint A csitári hegyek alatt kezdetű dalt.

Péter Sándor