A szakértői kárfelmérés lezárását követően kormánytámogatásért folyamodik a prefektúra és a megyei önkormányzat a több mint egy hete lángok martalékává vált előpataki gyógyvíz- és kezelőközpont újjáépítésére – számolt be Ráduly István prefektus.
A kormányhivatal vezetője szerint a héten egyeztetnek a megyei katasztrófavédelmi bizottságban, és amint egyértelmű, hogy mekkora összegre lesz szükség a helyreállításhoz, a kormányhatározat-tervezetet is megfogalmazzák és továbbítják Bukarestbe.
Újságírói kérdésre Ráduly István elmondta: a sajtóban megjelentekre, melyek szerint a kár mintegy 250 ezer euróra rúg, ő nem tud reagálni, várja a szakértői felmérés eredményét, majd azt követően lehet konkrét összegről beszélni.
Mint ismert, A borvíz útja projekt keretében 2011-ben átadott előpataki kezelőközpont tetőtere május 21-én, vasárnap kapott lángra egy nem megfelelően karbantartott és emiatt átmelegedett kémény miatt. A háromszéki és a brassói tűzoltók hatórai munkával tudták eloltani a tüzet, az épület tetőtere, a berendezés egy része megsemmisült, illetve az épület áramhálózata, fűtés- és vízrendszere is károsodott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.