Új helyszínre költöztették a #Kézdi felirattal szemben lévő, pár évvel ezelőtt felállított Hírességek Csarnoka elnevezésű kompozíciót Kézdivásárhely főteréről, helyette egy térképes táblát helyeztek ki, amely a céhes város központját és turisztikai látványosságait mutatja be.
Szilveszter Szabolcs alpolgármestertől megtudtuk: miután másfél éves munkát követően Kézdivásárhelynek sikerült megszereznie a helyi érdekeltségű turisztikai település minősítést, a városvezetés célja, hogy minél több olyan információs táblát helyezzen ki, amelyek segítik a turistákat a tájékozódásban és egyben több módon ismertetik a várost.
„A központban több épületnél információs táblákat helyeztünk el, illetve fogunk kihelyezni, de ilyen az a rajzszerű térkép is, amely úgymond emészthetőbb formában ábrázolja a várost. A táblát a Wameleon Design készítette, románul, magyarul és angolul szerepelnek rajta az információk, ugyanakkor QR-kód vezet el a Smartguide alkalmazáshoz, amelyben digitális kalauz is segíti az ide látogatókat a tájékozódásban. Hasonló kódok mutatnak a szálláshelyek és az éttermek felé, de itt találhatók meg azok az aktuális események is, melyek a város holnapján is fellelhetők” – magyarázta az alpolgármester.
A Hírességek Csarnoka új helyszínre kerül: miután a város nagy szülötteit ábrázoló táblákat felújítják, azokat a Molnár Józsiás parkban, a Béke utcára vezető sétány mellett, a Bujdosó vendéglőtől nem messze helyezik ki újra. A megvilágított táblák mellett padok is lesznek – tudtuk meg Szilveszter Szabolcstól.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.