A helyi civil szervezetek és az önkormányzat összefogása eredményeként második alkalommal tartanak június 10-én, szombaton családi és gyermeknapot Mikóújfaluban. Demeter Ferenc, a község polgármestere lapunknak elmondta, tartalmas, egész napot felölelő programmal készültek, szem előtt tartva azt, hogy minden korosztálynak kínáljanak érdekességet, elfoglaltságot.
Az elöljáró kifejtette, a községet érintő nagyobb beruházások, pályázati önrészek biztosítása miatt ezúttal nem tudnak a korábbi évekhez hasonló falunapot tartani. Az önkormányzat azonban idén is támogatja a közösségi rendezvényeket, minden egyesület, szervezet megkapta az igényelt keretet, összesen 125 ezer lejt osztottak szét, beleértve az egyházakat is – mutatott rá.
Szombat reggel a helyi ifjúsági klub nyárindító minifocibajnoksága nyitja a rendezvényt, és a fiatalok működtetik majd a legkisebbeket megcélzó gyermeksarkot is a nap folyamán. A Mi Nők Egyesület a település múltját szemléltető fotókiállítással kapcsolódik be a rendezvénybe, ugyanakkor sátrukban szakember irányításával ismerkedhetnek az érdeklődők az agyagozás és a kézműves szappankészítés fortélyaival. Felvonulnak a családi napon az önkéntes tűzoltócsapatok, majd egy vetélkedő keretében összemérik tudásukat is. Lapunk munkatársa, Kisgyörgy Zoltán kora délután mutatja be Alsó-Háromszék című útikönyvét, később a Nagykürt ’95 Fúvósegyesület ad koncertet, és lesz utcabál, valamint esti retróparti is a kultúrházban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.