Szándéknyilatkozatot fogadott el csütörtöki ülésén a kormány a pedagógusok társadalmi megbecsülésének és bérezésének javításáról, annak reményében, hogy a kötelezettségvállalással rá tudja venni a május 22. óta sztrájkoló oktatási dolgozókat a munka felvételére. Az ülést követően Ligia Deca tanügyminiszter ismertette, hogy átütemezik az érettségi szóbeli vizsgáit, az írásbeli vizsgák menetrendjén egyelőre nem változtatnak.
A memorandum leszögezi: az új közalkalmazotti bértörvényben a kezdő tanárok, illetve egyetemi asszisztensek bérét a 2023-as társadalombiztosítási költségvetésnél alkalmazott országos átlagbér szintjére emelik, továbbá a tanügyi alkalmazottak a pihenőszabadság idején megkapják a – bérpótlékokkal kiegészített – jövedelmük átlagát. A dokumentum szerint a munkaügyi minisztérium prioritással fogja kezelni az oktatási szakszervezetekkel az új közalkalmazotti bértábláról folytatandó társadalmi párbeszédet.
Nicolae Ciucă miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen rámutatott: ez egy olyan politikai kötelezettségvállalás, amelyet koalíciós partnerével, a kormányfői tisztség várományosával, Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnökkel közösen tesznek a pedagógustársadalom előtt. Ciucă ugyanakkor újabb felhívást intézett a sztrájkolókhoz, hogy vegyék fel a munkát, mert a közoktatás megbénítása nemcsak a kormány és a szakszervezetek kapcsolatáról szól, hanem a több millió diákról, közöttük az érettségire készülő több százezer végzősről.
Érettségi: két nappal később kezdődik a szóbeli
Ligia Deca oktatási miniszter a kormányinfón bejelentette: a pedagógussztrájk miatt nem lehet hétfőn megkezdeni az érettségi szóbeli vizsgáit, ezért rendeletet írt alá átütemezésükről. Egyelőre kétnapos halasztásról döntött: az érettségi a tárcavezető reményei szerint szerdán megkezdődhet, az írásbeli vizsgák menetrendjén pedig nem változtatnak. Elmondta, június 13-ig meghosszabbították az érettségire és a nyolcadikosok képességvizsgáira való beiratkozás határidejét, az érettségizők kompetenciavizsgáit pedig június 14 - 23. között tartják. A tárcavezető szerint az eredeti menetrend szerint péntekig le kellene zárni a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek tanulmányi helyzetét, és szintén pénteken érne véget a beiratkozási időszak az érettségire és a képességvizsgákra. Mivel a tanügyi sztrájk miatt ez a menetrend nem tartható, a nyolcadikosok és a középiskolai végzősök tanulmányi helyzetének lezárási határidejét meghosszabbították június 13-ra, és ez lesz az utolsó napja az érettségire és a képességvizsgákra való beiratkozásoknak is. Emiatt az érettségizők kompetenciavizsgáit június 14-23. között tartják – részletezte.
Deca újságírói felvetésre reagálva azt mondta: nem merült fel, hogy a bíróságtól kérjék a sztrájk betiltását, a kormánynak az a célja, hogy a tanárok saját meggyőződésükből térjenek vissza az osztálytermekbe, mert látják, hogy megkapják azt a megbecsülést, amelyet megérdemelnek. Jelezte azt is, ahogy az új közalkalmazotti bértörvényről szóló memorandum függelékeként a kormány elfogadott egy nyilatkozatot is a tanügyi alkalmazottak javadalmazására vonatkozó ágazati politikáról. A tárcavezető szerint ez a nyilatkozat is megjelenik a Hivatalos Közlönyben, és plusz garanciát jelent arra, hogy a tanügyben dolgozók megkapják az őket megillető béremelést. Ezzel teljesült a tanügyi szakszervezeteknek azon kérése, hogy a kormány egy, a Hivatalos Közlönyben megjelentetett jogszabállyal szavatolja a fizetésük növelését – mutatott rá.
Tanulmányi átlag két osztályzat alapján
A tanügyminisztérium tájékoztatása szerint hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben az az oktatási miniszteri rendelet, amely szerint a diákok tanulmányi átlaga legkevesebb két osztályzat alapján is kiszámítható. A közlemény szerint a rendelet a közoktatási intézmények megszervezésének és működésének a szabályzatát módosítja. Előírja azt is, hogy a 2022-2023-as tanévben a tanulók tanulmányi helyzetét le lehet zárni az iskola tantestületének jóváhagyása nélkül is. A minisztérium hangsúlyozta, a rendelet kibocsátására a diákok érdekében volt szükség, mert a tanügyi alkalmazottak iskolánként eltérő arányban vesznek részt a sztrájkban.
Folytatják a tiltakozást, utcára vonulnak Bukarestben
A tanügyi szakszervezetek tegnap a közösségi médiában jelezték, nem hagynak fel a tiltakozással, pénteken délelőtt újabb tüntetést szerveznek Bukarestben, melyre mintegy húszezer embert várnak. Marius Nistor, a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség elnöke a kormány által elfogadott szándéknyilatkozat kapcsán tegnap az Edupedu portál érdeklődésére elmondta, kollégáinak joga, hogy ne bízzanak az ilyen dokumentumokban, „mindaddig, amíg a politikusok nem tartják tiszteletben a törvényeket és a sürgősségi rendeleteket”. „Egyetlen miniszter sem tudja eldönteni, hogy mi az, ami számukra elfogadható vagy nem. Egyetlen miniszterelnök sem döntheti el, hogy ami abban a memorandumban szerepel, az megfelel-e kollégáink elvárásainak” - fogalmazott a szakszervezeti bizalmi. Leszögezte, ismételten arra kérik a kormányt, hogy az igazságügyi miniszter által ismertesse a tanügyben dolgozókkal, hogy miért nem lehet sürgősségi rendeletet elfogadni az ágazati bérezéssel kapcsolatos kérdések szabályozására.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.