Vidombáki repülőtérBukarestből jön az első gép

2023. június 9., péntek, Közélet

Egy Bukarestből érkező gép lesz az első, amely június 15-én leszáll a vidombáki repülőtéren – jelentette be Adrian Veștea Brassó megyei tanácselnök közösségi oldalán. Azt is közölte, hogy a román állami tulajdonban levő Tarom légitársaság egyik 100 férőhelyes Boeing repülőgépe landol az új repülőtéren, a pilóta pedig az első és mindeddig egyetlen román űrhajós, a brassói Dumitru Prunariu fia lesz.

  • Fotó: Inquam Photos / Alex Nicodim
    Fotó: Inquam Photos / Alex Nicodim

A fővárosi repülővel különböző hivatalosságok és meghívott vendégek érkeznek majd, a tervek szerint reggel fél nyolckor indulnak, és 40 perc után, azaz 8 óra 10 perckor érnek földet. Megtekintik a repülőteret, leleplezik az utasterminál belsejében elhelyezett emléktáblát, és fél tizenegykor már indulnak is vissza Bukarestbe – írta Veștea. Hozzátette: a brassóiak által 25 éve várt repülőtér Románia legmodernebb légikikötője, mely világszinten is korszerűnek számít, ezért biztos benne, hogy hamarosan nagyszámú utasa lesz; jelenleg is sokan türelmetlenül várnak bizonyos járatokat, de lépésenként „a világ minden sarkába el fogunk jutni” – vélekedett. Megemlítette a repülőtér megépítését övező óriási akadályokat, amelyeket az emberek, a természet, a jogi és az anyagi problémák emeltek, és azt is közölte, hogy mindeddig 140 millió eurót „nyelt le” a létesítmény.

Veștea nem tért ki arra, hogy az utolsó formaság alig egy nappal korábban teljesült: Sorin Grin­deanu szállításügyi miniszter június 6-án írta alá a repülőtér nemzetközi minősítését biztosító miniszteri rendeletet, amely nélkül nem indíthatnának vagy fogadhatnának külföldi járatokat Vidombákon. Azt sem közölte, hogy melyik lesz az első rendszeres járat, csak a korábbi bejelentésekből lehet tudni, hogy csütörtöki napokra, tehát június 15-ére is a szintén román tulajdonban levő Dan Air légitársaság nürnbergi járata van betervezve. Ez a cég törölte a már beharangozott budapesti járatait az ajánlatából, újakról pedig még nem állapodtak meg, habár a magyar érdekeltségű Wizz Air is bejelentett már két, Londonba és Dortmundba tartó nyugat-európai járatot.

A repülőteret egyébként bárki megnézheti a hétvégén: szombaton és vasárnap nyílt napokat szerveznek Vidombákon, ahol több légi parádét, koncerteket és meglepetéseket is ígérnek az érdeklő­dőknek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-06-09: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

Közös Úrnapja-ünnep a főtéren (Sepsiszentgyörgy)

Először ünnepelték közösen az Úrnapját Sepsiszentgyörgy katolikus plébániái tegnap este a megyeszékhely főterén. A Szent József, Szent Gellért, Szent Benedek és Krisztus Király plébániai közösségek egy-egy oltárt díszítettek. A kőszínpadnál a plébánosok együtt mutatták be a szentmisét ft. Hajdú János főesperes koncelebrálásával, a kántorok közreműködésével, majd a szentmise után a jelenlevőkkel együtt úrnapi körmenetben körbekerülték az Erzsébet parkot, a gyerekek virágszirmokat hintettek, virágszőnyeget készítettek az Oltáriszentség előtt.
2023-06-09: Közélet - Nagy D. István:

Befogják a kóbor ebeket (Sepsiszentgyörgy)

Több olvasónk is jelezte, hogy az elmúlt időszakban megsokasodtak a gazdátlan ebek Sepsiszentgyörgyön, városszerte falkákba verődve látni őket. A kóbor ebek befogásáért is felelős köztisztasági vállalat, a Tega Rt. illetékesei tudnak a helyzetről, próbálják összeszedni, befogni a kutyákat, de ez nem megy gyorsan. A vállalat képviselői szerint nagy eséllyel ismét olyan állatokról van szó, amelyeket valahonnan a városba szállítottak.