Szerdán a kézdivásárhelyi kórház bővítés alatt álló járóbeteg-rendelőjénél bontották azt a nehézdarut, amely az építkezést segítette. Az épület „pirosban” van, a munkálatok jó ütemben haladnak.
Tegnap délben egy nyerges vontató állt készenlétben, hogy elszállítsa azokat a gépeket és építkezési elemeket, amelyek már nem szükségesek a járóbeteg-rendelő bővítéséhez.
A munkálat során a meglévő épülethez egy új szárnyat toldottak, ez már tető alatt áll, a nyílászárókat beszerelték, így a belső terek kialakítása és a végleges külalak megadása következik.
A járóbeteg-rendelő a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökség támogatásával épül, a finanszírozási szerződés aláírását 2019-ben jelentették be. A beruházás nyomán a meglévő épület a bővítménnyel L alakot vesz fel.
A munkálat eredetileg 8,6 millió lejbe került volna áfa nélkül, de az infláció, a minden területen tapasztalható árdrágulás, illetve a minimálbér lépcsőzetes emelése ezt az összeget jelentősen megemelte, így jóval nagyobb lesz a költség: egyelőre úgy tűnik, hogy a szükséges többletköltség kétmillió lejre rúg szintén áfa nélkül, de vélhetően ez sem az utolsó számlázási tétel. A hiányzó összeg miatt Kézdivásárhely kénytelen volt hitelvonal nyitásához folyamodni, de ahogy azt Bokor Tibor polgármester elmondta, valószínű, hogy a kölcsön sem lesz elég minden folyamatban lévő pályázatuk önrészének biztosításához.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.