Azonnali hatállyal lemondott alsóházi képviselői mandátumáról pénteken Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök.
Döntésének közvetlen előzményeként kézhez kapta az arról szóló vizsgálati jelentést, hogy félrevezette-e a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten.
Johnson tavaly júliusban távozott a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségből, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban az általános járványügyi tilalom ellenére ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket rendeztek. A korábbi kormányfő akkor még megtartotta alsóházi mandátumát, ám miután pénteken este megkapta a képviselői előjogokat szabályozó alsóházi szakbizottság vizsgálati jelentését – amelyet egyelőre nem hoztak nyilvánosságra –, visszaadta képviselői megbízatását is.
Ezzel végéhez ért Boris Johnson több évtizedes politikusi pályafutása, hiszen a törvényerejű brit parlamentáris konvenció kötelezően alsóházi képviselői mandátum elnyeréséhez köti a legtöbb vezető kormányzati funkció betöltését.
A közkeletűen Partygate néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának legnagyobb belpolitikai botrányává fajult, különös tekintettel arra, hogy a korábbi miniszterelnököt az egyik parti miatt – amelyet születésnapján tartottak – a rendőrség még hivatali ideje alatt megbírságolta.
Az újkori brit politikatörténetben Boris Johnson volt az első hivatalban lévő miniszterelnök, akit törvénysértésért rendőrhatósági büntetéssel sújtottak.
A partibotrány hatalmas felháborodást keltett, mivel a Johnson-kormány által 2020-ban, a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások idején hosszú hónapokig közvetlen hozzátartozók sem látogathatták egymást, sőt, közterületen sem találkozhattak, csak ha egy háztartásban éltek, és a lakosság az utcára is csak különösen indokolt esetekben – például élelmiszerek vagy gyógyszerek beszerzésére – léphetett ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.