A román nyelv megszerettetése, korszerű, játékos és sokoldalú megközelítése az erdélyi magyar gyerekek számára örök kihívást jelent minden pedagógusnak. Az Îmi place limba română!/Szeretem a román nyelvet! című román szövegértési, szövegalkotási és kommunikációs vetélkedőt a Kovászna megyei tanfelügyelőség hirdette meg, a májusban megtartott verseny szervezői Torzsa Ibolya, a torjai Kicsi Antal Általános Iskola tanítónője és Könczei Zita, az intézmény igazgatónője voltak. A szükséges anyagi támogatást egy nyertes pályázat eredményeképpen Kovászna Megye Tanácsa biztosította, helyszínül a torjai iskola szolgált.
A versenyen kilenc III–IV. osztályos tanulókból álló csapat vett részt a megye minden területéről; e csapatok már szoros küzdelemben megmérettettek a körzeti szakaszon, és elsőként jutottak tovább. Az izgalmas, kreatív és változatos versenyfeladatok, a mindennapi kommunikációs helyzetekben való boldogulást mérő próbatételek megoldása után a megyei verseny dobogójának legfelső fokára a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Steluțe de mare/Tengeri csillagok csapata állhatott fel: Bănică-Orosz Zsanett és Kovács Léda Leila tanulók, felkészítő pedagógusuk Kiss Annamária. Második helyen a kökösi Gábor Áron Általános Iskola Bufnițele/A baglyocskák csapata végzett: Ürmösi Iringó Mónika és Szabó Ádám tanulók, felkészítő pedagógusuk Szabó Carmen Valentina. Harmadik helyet szerzett a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum Licurici/Szentjánosbogarak csapata: Benedic Eszter és Forró Zsuzsanna tanulók, felkészítő pedagógusuk Áda Nóra Zelinda. Minden résztvevő ajándékcsomaggal, a nyertesek könyvcsomaggal térhettek haza.
A szervezők jövő tanévben is nagy szeretettel várják a versenyzőket, és nem titkolt vágyuk, hogy a versenynek hagyományt teremtsenek, hogy ezáltal még több magyar nyelven tanuló gyermek kipróbálhassa tehetségét, alkalmazza ismereteit román nyelven is. Köszönet illeti az áldozatos és sokoldalú munkáért a szervezőket, a zsűrit és Kocsis Annamária tanfelügyelőt.
Kiss Annamária és Áda Nóra Zelinda
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.