Ha az ismétlés a tudás anyja,

akkor nézzünk ki még egy alkalommal a Csobot-tető Maksa felőli oldalába a Kupakőhöz, mert elődeink a semmihez sem kapcsolódó dolgokról nem szoktak csak úgy hiába mesélgetni, tereferélni. Ezeknek a helyszíneknek a megtekintésére maga Orbán Balázs sem volt rest kigyalogolni. A maksai leánykák ma már nem mossák arcukat az Úrkútjában, mert aligha hallottak arról, hogy aki abban megmosakszik, annak arca örökre sima marad. A maiak már nem nagyon osztják a régiek hiedelmeit...

De azért a maksaiaknak van, amivel büszkélkedniük, falujuk őrzi a legnagyobb székely emlékét. Annak ellenére, hogy Orbán Balázs nagy lelkesedéssel írt Háromszék negyvennyolcáról jeles munkájában, talán csak egyedül a maksai általános iskola viseli a nevét megyeszerte. Az épület homlokfalát Kiss Levente gyergyóalfalusi képzőművész fém domborműve díszíti. Születésének 190. évfordulóján „érkezett” abba a faluba, ahol élete delén felkapaszkodott a Csobot-tetőre, hogy láthassa madártávlatból Maksát, azt a falut, ahol számtalanszor gyűlt össze székelységünk tanácskozásra, és ahol a maksai templom előtti nagy, lapos kőasztalok mellett, kőszékeken ülve tárgyaltak a bölcs öregek, s ott szentesítették határozataikat. A Kupakőről és a kőasztalról olvashatunk Jókai Mór Bálványosvár című regényében is, aki éppen Orbán Balázs nyomán látogatott el Maksára.

Istók Juditnak, az iskola igazgatójának jutott eszébe, hogy a 190. évforduló kapcsán 2019-ben bronzplakettel emlékeztessenek iskolájuk névadójára.

– Jelenleg iskolánk tanulóinak összlétszáma kilencvenhat – tájékoztatott. – Jó a kapcsolatunk a minket támogató helyi önkormányzattal, az egyházközségekkel. Május 22–26. között szerveztük meg a zöldhetet, ellátogattunk Barcarozsnyó érdekességeihez, a Maksához közeli megyei szemétválogató telephez.

Badi Gyula polgármester

Szent László-legendától a megtorlásig

Idegenforgalmi objektumok, így nem hagyhatjuk ki Maksa-térség műemlék jellegű templomait. Bár a lepergett századok alatt mindhárom templom részlegesen vagy teljesen újraépült, maradványaik figyelmet érdemelnek. Nem hiába látogatott el ide az elmúlt években a Szent László-emlékeket ápolók zarándokcsoportja. A maksai református templom egykori, Szent László-legendát ábrázoló képe részletét közszemlére tették, mi több, néhai Rákosi Károly maksai lelkipásztor idejében újra megépítették a templom régi, 1766-béli virágindás kazettás mennyezetét is, melynek eredetijét a budapesti Ipartörténeti Múzeum őrzi.

Van azonban Maksa közepében egy szomorú helyi eseményre emlékeztető kopjafa is, az erőszakos kollektivizálás ellen szervezett 1950. szeptember 22-i tüntetésre emlékeztet, melyet keményen megtorolt a korabeli diktatúra. A tüntetésnek két asszony mártírjára és 22 meghurcoltjára emlékeztet a jel, melynek megfaragására az akkoron nyugalmazott református lelkipásztor, Farkas György vállalkozott. Nevüket emlékkopjába vésette az utókor kegyelete, s lapunk két alkalommal is részletezte a hajdani eseményeket, személyesen kerestük fel az egykori résztvevőket és azok leszármazottait. Kocsis Sámuel tiszteletest, a néhai maksai református lelkipásztort is volt alkalmunk megszólaltatni. Visszaemlékezéséből idézünk: „1945-ben minden szegény kapott földet, öt év múlva, az »önkéntesség« alapelvén indított kollektivizáláskor bizony ellenszegült a nép. Ezt a jogot az ország alkotmánya biztosította, innen vették a bátorságot. Mindenki féltette a vagyonát, amit örökölt vagy véres verejtékkel szerzett. Az egyezkedések napokig tartottak, s mert fegyveres erővel verte szét a hatalom, tragikusan végződtek. Jól emlékszem mindenre. Fazakas Andrásné felett a Római levél 13. részének 8. verséből hirdettem az igét. Velünk sírt a gyülekezet is. Két kiküldött volt jelen, és azt mondták, hogy sokan ne legyenek a temetésen. Én azt mondtam: nem tudom megparancsolni népemnek, hogy ne jöjjenek ki a temetőkertbe... Ott csak sírni és imádkozni tudtak.”

Istók Judit igazgató

1949 márciusában Maksán érezhető volt már az „új idők” szele. A 150 holddal rendelkező dr. Nagy Zoltán tiszti főorvost és feleségét megfosztották vagyonától és sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyre költöztették. Következő év augusztusában a Gaál-féle latifundiumot dúlták szét. Az uradalmi udvart a leendő közös gazdaságnak szánták. 1994-es látogatásunk idején a Sepsiszentgyörgyön élő Gaál József mondta: „Éltünk a gyanúval, és a 300 holdat úgy osztottuk szét egymás közt, hogy ne eshessék államosítás alá. Csúf volt a kezdet, rengeteget zaklattak. Letartóztatási parancsot adtak ki, és testvéremmel együtt törvényszék elé állítottak. Oly szűkre szabták a vetési-kapálási határidőt, hogy azt ne lehessen elvégezni, így születhetett meg a szabotázs vádja. Nekünk vádból annyi összegyűlt, hogy 3,5 évre ítéltek, amit Károly testvéremmel leültünk a szentgyörgyi börtönben, mert akkor ilyen is volt. Családainkat, anyánkat és az asszonyokat hét gyermekkel Szemerján egy szobába zsúfolták. Hosszú ideig a maksai nép látta el őket élelemmel.”

Ennek a korszaknak – többek között – két kollégiumi osztálytársam is szenvedője volt. Ikafalvi néhai Nagyoláh Sándort, mert szüleit kuláklistára tették, eltanácsolták a Mikóból; a jelenleg Maros megyében élő református lelkipásztor kollégám, Gaál Tibor nyilatkozta, hogy „csak a jó szándékú és jóérzésű, áldott emlékezetű tanáraim segítettek, hogy túlélhessem a túlélhetetlent”.

Élnek még most is a faluban, akik közvetetten kötődnek az egykori tragikus eseményekhez, s mert megyeszerte sorra alakultak-alakulnak a községi ifjúsági szervezetek, jó az, ha a mai fiatalok, akik ragaszkodnak identitásukhoz, szülőfalujukhoz, évtizedek távlatából olykor fel-felelevenítik a múlt egykori szomorú eseményeit.

Dénes-Szabó Levente Lajos lelkész

Sepsibesenyőre is

a tudnivalók és látnivalók csalogatják el olykor az embereket. A falu dombon álló református templomában is létezett Szent László-falfestmény, de ezt nagyobb mértékben érintették az utólagos átépítések. Értékét megőrzi azonban számunkra két szakmailag is kiváló összefoglaló kötet, melyeket Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész és a falu volt lelkipásztora, Barabás Berta állított össze.

A sepsibesenyői református templom bejárati portikuszában látható egy kettős márványtábla, melyek a falu jeles ikerszülötteinek, vitéz primor Szotyori Nagy Gyula (1887–1945) altábornagynak és Szotyori Nagy Áron (1887–1962) vezérőrnagynak állítanak emléket.

Szotyori Nagy Gyulának jutott osztályrészül, hogy a második bécsi döntés után annak a honvédcsapatnak az élén vonuljon be Sepsiszentgyörgyre, amely részt vett Észak-Erdély felszabadításában. A fokozatos mentési munkálatok árán megújult templom előterében a második világháború áldozataira kopjafa emlékeztet, amelyre a készíttető utólagosan elhelyezte a falu jeles szülöttének, vitéz Szotyori Nagy Gyula altábornagynak a nevét is. Készítette és saját költségére állíttatta néhai Csabai Barna helyi lakos 1998-ban. Magam is ismertem, tőle hallottam a Szotyori Nagy Gyula  altábornaggyal kapcsolatos következő történetet: „Abban az időben, amikor bevonult a honvédség Sepsiszentgyörgyre, Nagy Gyula időt szentelt arra, hogy bár egy estére meglátogassa egykori szeretett szülőfaluját, ahol édesapja, Szotyori Nagy Áron a falu református papja volt, s melyhez gyerekkori emlékei kötődtek. Este, amikor kiment szétnézni, meglátta, hogy a kapu előtt egy fegyveres honvéd áll. – Hát te mit keresel itt? – kérdezte a meglepődött altábornagy. – Tisztelettel jelentem, azt a parancsot kaptam felettesemtől, hogy az éjjel őrködjem az ön biztonsága felett – felelte a honvéd. – Menj csak nyugodtan, fiam, és pihenj meg, nincs nekem szükségem erre, mert sehol a világon nem érzem én magam olyan biztonságban, mint itt, mert ez az én szülőfalum – felelte az altábornagy.” Bő tíz esztendővel később került alkalmam arra, hogy az altábornagy halála felől érdeklődjem. Megtaláltam. A hamvait őrző 751. számú kolumbáriumi fülkéhez egy szál fehér szegfűt tűzhettem a budapesti Farkasréti temetőben.

Dénes-Szabó Lajos Levente besenyői református lelkipásztorral vallásórai szünetben találkoztunk Maksán. Hírül adta, hogy a besenyői egyházközség készül hamarosan fogadni az egyházmegyei presbiteri konferenciát, amit a lakosság a település jelentős eseményeként él majd meg.

Kopja-erdő Eresztevényben

Emlékhelyünk Eresztevény

A falu fölött emelkedik az Óriáspince-tető, mely a háromszéki magyarok világtalálkozója helyszíneként szolgált, majd a Székely Vágták és más rangos rendezvények helyszíne maradt. A hegy tetejét egy látványos térplasztikai alkotás koronázza, amely 2007-ben készült a sepsiszentgyörgyi Damokos Csaba képzőművész-formatervező és Zakariás Attila műépítész elképzelése alapján. 2015-ben teljesen felújították. Nem más ez, mint fenyőtörzsek által körülölelt oltárköves tűzhely, óriás lármafa.

Egy helyi monda szerint a hegy mélyében van az óriás pincéje, oda rejtette el temérdek kincseit. A tetőt régen két jól látható magasabb tumulus (földhalom) koronázta, eredetéről ottjártakor Orbán Balázs is elmélkedett. Egyiket azóta feltárták a régészek, és zsugorított temetkezésű bronzkori halomsírnak bizonyult.

Lenn, a település temetőjének szélén, közvetlenül az országút mellett magas obeliszk jelöli az ágyúöntő őrnagy, Gábor Áron örök nyughelyét. Gyárfás Győző mérnök tervei szerint olasz kőfaragó mesterek építették 1892-ben. Az önvédelmi harc idején dúló zavaros napokban, kényszerűségből ide kellett eltemetni az őrnagyot, pedig igazából szülőfaluja, Bereck felé indult holttestével a tábori szekér. Születése 200. évfordulójának tiszteletére számos önkormányzat, intézmények buzgósága révén valóságos emlékkopjaerdő született az obeliszk mellett.

Óriáspince-tető

A temetőkertben áll a református kisközösség temploma. Az 1818-ban készült épületet a sorozatos székelyföldi földrengések pusztítása miatt 1997–98-ban újjépítették. A gyülekezet azonban szent ereklyeként őrzi azt a kis méretű, XV. századi harangot, melyet a helyi hagyomány szerint a vértanú őrnagy temetése alkalmával csak halkan kondítottak meg, mert a környéken portyáztak a kozákok, s a helyiek attól féltek, hogy meg fogják akadályozni a temetést, amiből majd nagy galiba születhetett volna. Ezért emlegetjük mi a műkincset Gábor Áron harangjaként.

A temető szomszédságában van az egykori Benke család felújított kúriája. A késő klasszicista (mások szerint eklektikus) udvarház pincéjének jégvermében rejtegették az őrnagy holttestét, mígnem el kellett temetni. A temetés után megjelenő kozákok lovaikkal laposra tapodtatták a friss hantokat. Azóta nemcsak felújult az udvarház, hanem Benke-kúria néven a Goldim Kft. korszerű luxus vendéglátóipari egységévé alakult, udvarán Gábor Áron egyik legújabb mellszobra áll, Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész alkotása (2013). Az eresztevényi Benke családi ág laborfalvi gyökerekkel rendelkezik. Utolsó gazdája, Benke László földbirtokos a romániai totalitárius rendszer áldozata volt, vagyonos eredete miatt a Duna-deltába deportálták, ahol ismeretlen sírban nyugszik.

A Benke-kúria „új ruhában”

Vágtat az idő,

már nincs sok hátra a jövő évi választásokig – mondtuk Badi Gyula polgármesternek. Maksa-Eresztevényben azonban úgy hozták a lehetőségek, hogy évekkel ezelőtt elkészült az ikertelepülés szennyvízhálózata, de nem volt még vezetékes ivóvíz. Ameddig nincs ivóvíz, nincs amiért működtetni a rendszert, jött az újabb rendelkezés, s szép lassan részlegesen elrégidett a kanálisrendszer, ülepítőjével együtt.

– A tervező elkészítette az új, önálló ivóvízhálózat tervét, amely 12 millió lejbe került – tájékoztatott az elöljáró. – Most jönnek ellenőrizni, utána következhet a licit. Besenyő az ivóvizével megelőzött minket. Fúrt kútból nyeri a vizet a kultúrház udvarán, s ha a furat környéke erőgépekkel járható lesz, beindulhat a rendszer. Nagy lépés volt, hogy korszerűsítette a megyei útügy a községen áthaladó műutat, s ezt követheti majd a maksai kisebb mellékutcák felújítása. Állami pénzből és önerőből még az idén modernizáljuk a községi óvodát, és hasonló alapokból az állategészségügyi rendelőt – sorolta a nyári feladatokat Badi Gyula.