Koncertek, néptáncegyüttesek találkozója, Urbanizé, gyermekváros és sok más érdekesség – rendkívül színes az idei kézdivásárhelyi Sokadalom programja, melyet a városvezetés döntése alapján ezentúl június végén és július elején szerveznek. Tegnap sajtótájékoztatón részletesen ismertették a programot.
A sajtótájékoztatót tizenegyen tartották. Elöljáróban Bokor Tibor polgármester vázolta a városnapok koncepcióját: az új időpontot a város történetéhez kötötték, ez új nevet és új arculatot is hozott, elhagyták az őszi jelzőt. „Néhány éve hoztuk meg a döntést, hogy a városnapokat a Pro Urbe díj átadásával nyitjuk, ez idén is így lesz. A városnapok már június 26-án kezdődnek a Borudvarban szervezett rendezvényekkel. Azt is szeretném tisztázni, hogy a mendemondákkal ellentétben augusztus végén a városháza nem szervez semmit. Szeptember elején lesz egy nagyobb rendezvény, a hőlégballon-fesztivál, abban partnerséget vállaltunk” – magyarázta a polgármester.
A főbb programpontokat Bartos-Ménessy Kinga Kitty, a Sokadalom fő szervezője ismertette, elmondva: nagyon fiatalos, ugyanakkor közönségbarát rendezvénysorozatot sikerült tető alá hozni. A Sokadalmat a Tanulók Klubja fúvószenekara nyitja meg június 28-án, aznap a New Level Empire indítja a nagyszínpadi fellépők sorát, utánuk Caramel koncertezik. Szombaton Kaly Roland lép fel élő zenekarral, őt követi Tóth Gabi, aki a Fricska kíséretében lép fel. Vasárnap a Csajod és a nemrég Fonogram-díjban részesült 4S Street lép színpadra, az idei sztárvendég pedig a Kowalsky meg a Vega, akik a Budapest Parkban tartott koncertjük után érkeznek a céhes városba.
A térrendezés kapcsán kifejtette: a főtér egyik felén lesznek a vendéglők sátrai, a másik felén a kézművesek és a helyi termelők, közöttük kap helyet a gyermekváros. Újdonság idén a Vigadó udvarán helyet kapó Ifiudvar.
A Sokadalom több helyszínen zajlik majd, ezek egyike a Borudvar, ahová Hegedüs Ferenc vállalkozó meghívására több zenekar érkezik. Hegedüs elmondta: idén hamarább kezdik a programokat, hogy ne szervezzenek rá a nagyszínpadon zajló produkciókra. „Már most szombaton lesz koncertünk, a Bumeráng együttes lép fel, amely a veseátültetésre szoruló Sárkány Zsófiának ajánlják fel a jótékonysági esten összegyűlt pénzösszeget. Következő héten Sepsiszentgyörgyön Jazznapok lesznek, onnan átjön két zenekar, 22-én a Frankie Látót várjuk, 24-én Pribojszki Mátyás lép fel. A városnapok előtti héten, 27-én a Presstone koncertezik, 29-én pedig a brassói Fernet Blues zenekar játszik” – mondotta.
A Borudvarban ezen kívül táncház és gyermekfoglalkozások is lesznek. Nem maradnak el a borkóstolók sem, ezúttal a román vidékek pincészeteit lehet megismerni a Sokadalom során. „Pénteken a moldovai Purcari borait lehet megkóstolni, szombaton a Dealul Mare, míg vasárnap a szintén moldovai Chateau Cristi nedűi szerepelnek terítéken” – tette hozzá Hegedüs Ferenc.
A Sokadalom során szombaton ismét lesz Pityókafesztivál, retróautó-kiállítás, három napon át üzemel a Caritas segédletével tető alá hozott gyermekváros, az Ifiudvarban pedig számos kerekasztal-beszélgetésre és workshopra kerül sor. A városnapok történetében először néptánc-találkozót is szerveznek, erre mintegy ötszáz táncost és több zenekart is várnak.
A múzeumban és a könyvtárban is számos programon lehet részt venni, az előbbi idén a fényképészetre erősít, az intézmény udvarán ugyanis a Bogdán-féle fotómúzeum gyűjteményéből állítanak ki, lehetőség lesz régi ruhákban fotózkodni, de tartanak ilyen vonatkozású előadást is, elsején pedig bemutatják az Erdélyi színterek – politikai spektrumok című könyvet is, mely beszélgetést tartalmaz Bakk Miklós politológussal.
Az egyes számú ipari parkban fog üzemelni a Sokadalom leghangosabb bulisátra, az Urbanizé. Ide az elektronikus zene kedvelőit várják, olyan híres lemezlovasok pörgetik majd a korongokat, mint Șuie Paparude vagy az Untold fesztivál egyik legnépszerűbb fellépője, Alex Super Bits (Shiver).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.