Legkevesebb húsz nap kell egy személyazonossági igazolvány cseréjéhez, ezért jó lesz korábban kezdeni az eljárást, ha valakinek a nyáron évül el a legfontosabb okmánya. Sürgősségi igazolványt továbbra is három napon belül állítanak ki, ám ezek rövid ideig használhatók, és csak az országhatárokon belül.
A sepsiszentgyörgyi városháza honlapján olvasható közlemény szerint az ügyintézési idő meghosszabbításáról országos szinten döntöttek. Akinek tehát a következő hetekben, hónapokban válik esedékessé személyi igazolványának megújítása, annak azt ajánlják, hogy foglaljon előre időpontot a személyi nyilvántartó osztály Dózsa György utcai székhelyén; ezt kizárólag online lehet megtenni, és nem lehet elcserélni. A fel nem használt vagy nem pontos adatokkal kért foglalást törlik, és újat kell igényelni helyette. A húsz napos kibocsátási határidőt az iratcsomó leadásától számolják.
Aki nem tud legalább húsz napot várni az új személyazonosságira, kérhet ideiglenes igazolványt, ezt három napon belül adják ki, de ehhez a kérvényezőnek három darab igazolványtípusú (3×4 cm-es) fényképet is le kell adnia. Az ideiglenes személyi 45 napig érvényes, határátlépésnél nem fogadják el, de útlevelet lehet igényelni vele, egy másik hivatalban, a Kós Károly és a Cigaretta utca sarkán levő útlevélosztályon. Ott is ajánlják az online időpontfoglalást, mert e nélkül csak akkor fogadnak ügyfeleket az alkalmazottak, ha vannak üres (le nem foglalt) perceik. Az egyszerű elektronikus útlevelet öt, az ideiglenes (egy évig érvényes) útlevelet három nap alatt állítják ki.
A személyi 7 lejbe kerül (ezt helyben vagy a ghiseul.ro honlapon lehet befizetni), az útlevélnek három ára van: az ideiglenes okmányért 96 lejt kell fizetni a CEC Banknál vagy a ghiseul.ro-n, az elektronikus útlevélért 12 éven aluliak esetében 234, azon felül 258 lejt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.