Több alkalommal is megfordult Sepsiszentkirály egyik gazdaságában egy medve, amelyről a hatóságok végül úgy döntöttek, hogy kilövik.
Fodor Imre, Illyefava polgármestere lapunk megkeresésére elmondta, a község belterületén igen gyakran megfordulnak a nagyvadak, az esztenán lévő emberek is folyamatosan készenlétben vannak a kellemetlen látogatók miatt, és gyakorlatilag mindennaposak a medvék jelenléte miatti telefonos bejelentések. Három borjú, hét juh, méhkaptárok – sorolta az utóbbi napok medvejárása nyomán keletkezett károkat – csak az elmúlt tíz napban három kártérítési dossziét kellett továbbítani a környezetvédelmi hivatalba. Felvetésünkre megerősítette, a valóságban több a kár, mint amiről hivatalosan értesülnek, az emberek a procedúra miatt nem vállalják, hogy a medvejárásról bejelentést tegyenek az önkormányzatnál. A szerda reggel kilőtt medve visszajáró vendég volt Szentkirályban, az érintett gazdaságban a kilövését megelőző estén is látták, és másnap is a helyszínen találta az ilyen esetekben összehívott, szakemberekből, intézmények képviselőiből álló bizottság. (dvk)