Egy tavaly nyáron történt sepsiszentgyörgyi balesethez keres szemtanút az áldozat családja és a Vétlen Áldozatok Egyesülete. A lapunkhoz eljuttatott kérés szerint 2022. augusztus 4-én kevéssel 15 óra után a Kórház utcában gyalogátkelés közben elgázoltak egy nőt.
A rendőrség szerint szabálytalan átkelésről volt szó, ám az áldozat elmondása szerint a gyalogátjárón történt az eset, és az autó még több tíz méteren át a motorháztetőn vitte magával, amíg megállt. A rendőrségi közleményben (amelynek alapján annak idején lapunkban is megjelent a baleset híre) olvasható az is, hogy a sofőr (egy 54 éves hölgy) nem fogyasztott alkoholt, az 51 éves áldozat pedig könnyebb sérülésekkel került kórházba. Ezzel szemben a Vétlen Áldozatok Egyesületének közösségi oldalán megjelentek szerint azonnali életmentő műtétre volt szüksége, ugyanis a törött medencecsont átfúrta a vékonybelet, az áldozatot pedig később válltöréssel is műteni kellett.
A sérült és családja azért kéri a lakosság segítségét, mert a rendőrségi helyszínelés során semmiféle olyan nyomot (féknyomot, autóról szétszóródott töredéket vagy egyebeket) nem találtak, amelyek az ütközés pontos helyének megállapításához szükségesek; szemtanú vagy webkamera-felvétel sem került mindeddig.
Ha vannak, akik látták a balesetet (magát az ütközést az autó és a személy között), azokat arra kérik, hogy jelentkezzenek a Vétlen Áldozatok Egyesületének Facebook-oldalán vagy a +40 752 883 104-es telefonszámon – mindenki mást pedig arra, hogy akár a felhívás megosztásával segítsen. (demeter)