Két veszélyes medvét lőttek ki Kovásznán

2023. június 23., péntek, Közélet

Az utóbbi napokban két medvét lőttek meg a fürdőváros belterületén, miután a Gábor Áron utcában több gazdaságban bárányokat, kacsákat és tyúkokat öltek meg, illetve a Piliske utcában méhészpavilont törtek szét. A meglőtt anyamedve egyik bocsát kedd délután sikerült befogni, a kölyköt a balánbányai menhelyre szállították. A második bocsot még keresik, szemtanúk az Alszegben látták.

  • Fotó: Kerekes Csanád
    Fotó: Kerekes Csanád

A közösségi oldalakon már azzal viccelődnek, hogy „Kovásznán több a medve, mint a kóbor kutya”, pedig, amint a szólás is tartja, a medve nem játék. Az utóbbi hetekben a fürdővárosban a RO-Alert rendszerén majdnem mindennap érkezett medvéről szóló riasztás, olykor kétszer is. A 112-es sürgősségi hívószámon hol a Gábor Áron utcában, hol a Piliskében, hol a Tündérvölgyben jelezték medve jelenlétét.

A hét elejétől megszűntek a RO-Alert-riasztások, és a városban azt beszélték, hogy a vadászegyesület kilőtte a várost rémületben tartó medvéket.

Felkerestük Gyerő József polgármestert, aki megerősítette: valóban kilőtték a két garázdálkodó nagyvadat. Az elöljáró elmondta, hogy a medvék kilövése a törvényes előírásoknak megfelelően történt, a jogszabály által kért bizottság (polgármester, állatorvos, illetve a csendőrség és a vadászegyesület képviselője) megállapította, hogy veszélyes medvékről volt szó, agresszív viselkedést tanúsítottak, ezért kilövésük a törvény szerint történt meg.
 

A vad nem vár a csendőrökre

Az előzményekről a polgármester elmondta, hogy valóban nagyon sok riasztás volt az utóbbi időben, és tudja, hogy felháborodtak az emberek. Azt kérdezték tőle: miért nem lehet ezt az ügyet megoldani, a medvéket meglőni, mi fontosabb, az emberi élet, a gyerekek épsége vagy a medve? Egyértelmű, hogy a közösség biztonsága és testi épsége a fontosabb, mondta az elöljáró, majd kifejtette, hogy az ilyen esetek megoldásában be kell tartani a törvényes eljárást. A kovásznai csendőrségnek nincs éjszakai szolgálata, ezért a megyei csendőrségre kellett várni, de ott is csak egy csapat teljesít szolgálatot az egész megye területén, s ha például pont akkor van egy hívás Ojtozban vagy Torján, meg kell várják, amíg ott befejezik, s utána jönnek Kovásznára. Értelemszerűen ritka az az eset, amikor a medve vár másfél óráig, hogy a csapat összeálljon és odaérjen a helyszínre. Az eljárás az, hogy a csendőrség felhívja a polgármestert és összeáll a bizottság: az állatorvos, a vadászegyesület és a csendőrség képviselője, illetve a polgármester, és együtt intézkednek a helyszínen.

 

Az elaltatott bocs. Fotó: Dan Bucura

 

Vadászat a városban

Végül június 18-án sikerült a Gábor Áron utcában garázdálkodó kétbocsos anyamedvét kilőni. A medve egy elhagyatott bozótos kertben vert tanyát, innen portyázott zsákmányért a környező gazdaságokba, ahol juhokat és szárnyasokat ölt meg.

„Vasárnap fényes nappal, fél kettőkor ismét riasztottak. A Gábor Áron utcában az egyik kertbe be volt ülve a medve. Az emberek felfedezték, hogy hol vert tanyát, és odacsődültek legalább százan. Próbálták elhajtani ebből a kertből, de nem akart elmenni, inkább elbújt. Ekkor, mivel egy olyan elhagyatott kertben bújt el a medve, ahol buja növényzet nőtt a házak között, a veszélyességi faktort magasnak láttuk, nem volt más beavatkozási lehetőségünk, meg kellett lőni. Ugyanez történt az egyik éjszaka a Piliske utcában, ahol ugyancsak a házak közé ült be a medve. Bár a környékbeliek el akarták hajtani, két órán keresztül dobálták, hajtották, ordítottak, nem akart elmenni. Összetört egy méhészpavilont, morgott, agresszív volt. Tehát ez sem hagyta el a helyszínt, s mivel agresszív magatartást mutatott, így meg kellett lőni. Természetesen jegyzőkönyvbe foglaltunk mindent, ami történt, a veszélyességi tényezőket, s hogy mire való tekintettel hoztuk meg ezt a döntést stb. Kényes döntés volt, tudom, és nagyon sajnálom, de ebben a két esetben más választásunk nem volt” – mondta a polgármester.

 

Az egyik bocsot befogták, a másikat keresik

Bíró Krisztina, akinek a Gábor Áron utcában éppen a tőszomszédságában tanyázott a medvecsalád, megkeresésünkre elmondta, hogy látta a szomszéd kertben az egyik medvebocsot felmászva az egyik akácfára, a kutyák elől menekült oda. Mielőtt az anyamedvét meglőtték, nagyon sokat rettegtek, nem mertek kimenni az udvarra. Nagyon hálásak mind a csendőrségnek, mind a polgármesternek és alpolgármesternek, hogy ahányszor szükség volt, mindig megtették a tőlük telhetőt – mondta a fiatal hölgy.

Kedd délután befogták a Gábor Áron utcában meglőtt anyamedve egyik bocsát, amely a Dózsa György utcában egy magas fára menekült a vadászok elől. Mivel a fáról nem akart lejönni, egy emelőszerkezet segítségével közelítette meg őt az állatorvos, és altatólövedékes pisztollyal meg tudta célozni. A medvebocs leesett a fáról, de nem lett semmi baja, ketrecbe tették és elszállították a balánbányai árvamedve-menhelyre. A másik bocsot még keresik.

 

Medvebocs a fán. Fotó: Dan Bucura

 

A medvekérdés a Facebookon

Mint tudósításunk bevezetőjében írtuk, a közösségi oldalakon sokakat foglalkoztat a medvekérdés. Ördög Dezső Loránd Medvekérdés, ahogyan én látom címmel facebook-bejegyzésében ezt írja: „Személy szerint úgy vagyok vele, hogyha az erdőben kapok tőle egy pofont akkor neki van igaza, ha a kertemben ő kap egy golyót, akkor pedig nekem. Az hogy lakott területen belül, a komámék kertje végében verjen tanyát, az már sok. Valamikor ha a faluba medve jött, összefuttak a férfiak, villával, fejszével, kaszával, kutyával és elűzték a nagyvadat. Most is odasereglik a nép (a Ro-Alertnek köszönhetően) csak most telefonokkal vannak felszerelkezve. Filmeznek, szelfiznek, a hatóságok dolgát akadályozva. Haragosan kérdezik a világhálón, miért nem tesznek semmit. Vadász legyen a talpán, aki lő, mikor mindenfelé kiváncsiskodók ott téblábolnak. Emberek, hagyjátok a hatóságokat dolgozni. A szenzációhajhászást próbáljátok ejtőernyőzés, siklórepülés közben megélni.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2023-06-23: Közélet - :

Korszerűsítjük Sepsiszentgyörgy iskoláit, óvodáit és bölcsődéit - A végéhez közeledik a Csíki negyedi Árvácska Napközi Otthonos Óvoda felújítása (Önkormányzati szemle)

A sepsiszentgyörgyi oktatási intézményekben jelenleg zajló munkálatokat ismertető sorozatunk első részében, márciusban az Árvácska óvodában zajló munkálatokról számoltunk be, azóta látványos haladás történt, az épület első részét már használatba is vették a gyermekek.
2023-06-23: Közélet - Hecser László:

Tanulnak, közösséget alkotnak (II. Erdővidéki Zenetábor)

Ma délután közös fellépéssel zárul a II. Erdővidéki Zenetábor. A református egyház épületeiben zajló esemény száz baróti és a kistérségben élő 10–18 év közötti fiatal mellett Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, sőt, Szamosújvárról is vonzott érdeklődőt. A templom udvarán tartott koncerten a TransylMania dalai mellett felcsendülnek fiataloknak szóló keresztyén dalok, valamint fellépnek a tavalyi tábor hatására alakult forrAdalom és Hatszög együttesek is.