Ma délután közös fellépéssel zárul a II. Erdővidéki Zenetábor. A református egyház épületeiben zajló esemény száz baróti és a kistérségben élő 10–18 év közötti fiatal mellett Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, sőt, Szamosújvárról is vonzott érdeklődőt. A templom udvarán tartott koncerten a TransylMania dalai mellett felcsendülnek fiataloknak szóló keresztyén dalok, valamint fellépnek a tavalyi tábor hatására alakult forrAdalom és Hatszög együttesek is.
Hétfő reggeltől ez a program: fél tízkor gyülekező, áhítat a templomban, majd átbeszélik a napi teendőket, és indul a háromórás délelőtti tanulás, amelyet az ebédet és a pihenőórát követően újabb foglalkozás követ. A száz gyerek zene iránti elkötelezettsége messze túlhangzik nemcsak a református udvarról, hanem templomának és altemplomának falain is.
A legjelentősebb csapatot a gitárosok alkotják, akik annyian vannak, hogy három oktató – Bogyor Attila, Ticusan János és Tókos Imre – is serénykedik az ifjú zenészek körül. Pál Gábor és segítője, Cseresznyés Virág a dobosokkal, Lázár Norbert és Fehér Orsolya a billentyűsökkel, Cseresznyés Szilamér és Soós Ágnes a basszusgitárosokkal, Gáspár Csaba a hegedűsökkel, Melkhun Róbert a furulyásokkal, Szélyes Margit az énekesekkel foglalkozik. A csapat része még Cseresznyés Emília is, aki tavaly éneket oktatott, de annyira megnőtt a tábor adminisztrációja, hogy idén muszáj volt a háttérben maradnia.
A tábor zenei szervezői, a TransylMania alapító tagjai, Cseresznyés Szilamér és Tókos Imre úgy nyilatkoztak, az eseményt tavaly azért hozták létre, mert azt szerették volna, hogy a baróti és erdővidéki gyerekek számára is megadassék az a lehetőség, ami az ő vezetésükkel zajló magyarbikali zenetábor résztvevőinek annyi éven át megadatott. Mert itthon is sok zenét tanuló és elhivatott fiatal akad, akinek jól fog, ha tapasztaltabb, nagyobb színpadot is látott zenészektől kérdezhetnek és kaphatnak válaszokat. Annak idején nekik sokat jelentett, hogy – már felnőtt fejjel – a Kormoránt testközelből láthatták hangolni, hangszert kezelni, próbálni, stúdióban viselkedni. Ebből a tapasztalatból adnának át minél többet a pályájuk elején járó fiataloknak, ahogy abban is segítenének, hogy tájékozódni tudjanak kicsit a zene világában. Útmutatásukkal ahhoz járulnának hozzá, hogy a világhálón fellelhető sok zeneelméleti és gyakorlati anyagot ki-ki a maga számára rendszerezni tudja, és megértse, miként viszonyulhat a zenéhez, építkezhet egymásból.
„Azt szeretnénk, hogy ezek a nyitott, értelmes és tehetséges fiatalok könnyebben ráleljenek arra az útra, amelyik egy jobb, igényesebb zenéhez vezet. A TransylManiának régi terve volt a fiatalok felkarolása, ezért igencsak örvendek, hogy tavaly két együttes alakult a tábort követően. Ebben benne van a mi munkánk is” – mondotta a basszusgitáros.
Tókos Imre a TrasylMania, a baróti református egyház és a városháza összefogását emelte ki, mondván: ha a jóakarat találkozik, szép és jelentős dolgokat lehet megvalósítani.
Tordai Árpád református lelkész úgy fogalmazott, nem volt kérdés, hogy idén ismét az esemény társszervezői legyenek. Szívesen adták helyszínnek a templomot és környékét, mert meggyőződésük, a gyerekek közös tanulása révén a közösség gazdagszik jelentősen. Számukra az is fontos szempont volt, hogy a táborban megfordulók számára az egyházhoz köthető élményt jelentsen az ott töltött idő. Szívesen fogadják, ha a zenészek úgy döntenek, egy-egy istentisztelet alkalmával az IKE-s dalokkal fellépnének, és természetesen a jövő évi táborukba is visszavárnak mindenkit.