Augusztus 31. és szeptember 2. között rendezik a sepsiszentgyörgyi egykori dohánygyárban a Sepsi Tabakó Festival második kiadását – közölték tegnap a szervezők, akik sajtótájékoztatón ismertették az első fellépőket. A tavalyi sikeres rendezvény után második alkalommal telik majd meg élettel, zenével és kultúrával a város emblematikus ipari épülete. Tavalyhoz hasonlóan idén ismét három műszakra osztott programmal: szakmai előadásokkal, koncertekkel és bulikkal várják az érdeklődőket. A szervezők szerint az esemény költségvetése legalább 20 százalékkal csökken, mivel a városban olyan beruházások zajlanak, amelyekhez az önkormányzatra háruló önrész biztosításához szükség van a takarékosságra.
A sajtótájékoztatón felszólalt Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Erdei Anita, a Kónya Ádám Művelődési Ház helyettes igazgatója, Talpas Botond, a Mathias Corvinus Collegium erdélyi tevékenységéért felelős igazgatója, Rés Konrád Gergely, a VIBE Fesztivál fő szervezője és Ambrus Zsombor, a Komitátusz Megyei Ifjúsági Szervezet elnöke.
Vargha Fruzsina felelevenítette: 2022-ben valamivel több mint 21 ezer embert sikerült bevonzani a dohánygyár udvarára, ami azt jelzi számukra, hogy igény volt egy ilyen típusú rendezvényre Kovászna megyében. A fesztiválozók hat megyéből – Kovászna, Hargita, Brassó, Maros, Kolozs és Bihar – érkeztek, ami szintén remek visszajelzés olyan tekintetben, hogy fesztiválból soha nem elég: egy ilyen helyszínen egy ilyen rendezvényre kíváncsiak a fiatalok. „Nekifutunk a Sepsi Tabakó Festivalnak másodjára is, mert hisszük, hogy vannak gondolkodó fiatalok a környékünkön, akiknek kötelesek vagyunk minőségi időtöltést biztosítani” – fogalmazott az alpolgármester.
Három téren szeretnének megújulni. Az egyik a helyszín, ugyanis az idei fesztivál nagyobb udvarral várja az érdeklődőket. Ennek a nyomai még nem látszanak, viszont az elkövetkező időszakban lebontanak épületeket, így tágasabb színteret biztosíthatnak. Szintén újítanak a programszervező-koordinátorok számát tekintve, így a Mathias Corvinus Collegium és VIBE Fesztivál által biztosított külsős szervező csapatot megerősítik helyi fiatalokkal, akik programokért, helyszínekért, humán erőforrásért és szálláshelyekért lesznek felelősek. A harmadik, amiben megújulnának, hogy célzottabban toboroznák az önkénteseket, ezért szeretnének a megyei szervezetekhez eljutni, mert egy fiatalnak fesztivált szervezni remek önkénteskedési lehetőség.
Erdei Anita közölte, a Kónya Ádám Művelődési Ház idén leginkább a helyi zenekarok bevonásával járul hozzá a fesztiválhoz, valamint a tavaly háttérbe szoruló román nyelvű előadók jelenlétét növelnék. Van igény arra, hogy a Sepsi Tabakó Festival nappal is érdemben látogatható legyen, ezért kézművesvásár, workshop és különböző programok várják a látogatókat.
Talpas Botond kiemelte, a Mathias Corvinus Collegium tavaly olyan előadásokat rendezett, amelyek a helyi fiatalokat érdeklik. Idén törekednek arra, hogy a környékbeli előadók mellett nemzetközi szakértők is részt vegyenek a fesztiválon, hogy a régió gimnazistái, középiskolásai és egyetemistái olyan személyekkel is találkozhassanak, akikkel máskor nem lenne lehetőségük.
Rés Konrád Gergely elmondta, a Sepsi Tabakó Festival lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok minőségi helyszínen, minőségi körülmények között szórakozhassanak. Remek előadókat sikerült meghívniuk, így az egykori dohánygyár udvarán fellép majd Beton.Hofi, a Blahalouisiana, Dzsúdló, az Elefánt, az Intim Torna Illegál – Dorogi, Ivan & The Parazol, a Konyha, Kowalsky meg a Vega, Manuel, a Parno Graszt, Platon Karataev, a Punnany Massif és a Tankcsapda. A tavalyi fellépőket a rendhagyó helyszín elvarázsolta, ezáltal a második kiadásra is lelkesen érkeznek az előadók.
Ambrus Zsombor úgy fogalmazott, 2020 óta előtérbe helyezték a tudásalapú ifjúsági szerveződéseket és rendezvényeket. A Sepsi Tabakó Festival kitűnő találkozási, szórakozási és tanulási lehetőség, ezért a Komitátusz Megyei Ifjúsági Szervezet számára kiemelten fontos, hogy bemutassák, ez a rendezvény nem csak sepsiszentgyörgyi, hanem háromszéki. Az egész megyében népszerűsítik, önkénteseket toboroznak. Igyekeznek bemutatni és előtérbe helyezni azokat a háromszéki fiatalokat, akik jó példával járnak elől, legyen szó művészekről, sportolókról, vállalkozókról vagy közösségépítéssel foglalkozókról, mert ezek a személyek erőforrást jelentenek Háromszék számára.