Június 22. és 25. között a horvátországi Pleterniceszentmiklós adott otthont két- és háromcsillagos nemzetközi fogathajtóversenynek. A színvonalas megmérettetésen a kökösi Bartha Eduárd is részt vett két fogattal, az egyikkel összetettben a kilencedik, a másikkal a tizennegyedik helyen végzett.
A kettesfogathajtó-versenyen nyolc országból 28 fogat nevezett. A viadal végén a magyarországi Osztertág Kristóf örülhetett, mögötte a szintén magyarországi ifj. Fekete György a második, míg a szlovén Miha Tavčar a harmadik helyen végzett. A 31 éves háromszéki versenyző az erős mezőnyben jól szerepelt a fiatal lovakkal, leginkább maratonhajtásban zárkózott fel az élmezőnyhöz. A 2015-ben akadályhajtásban világbajnok Bartha Eduárd az utolsó versenyszám után vasárnap a kilencedik és a tizennegyedik helyen zárt.
„Az elején rendkívül meleg volt, ami megviselte az állatokat, aztán szombaton nagy eső lett, így a maratonhajtást sártenger nehezítette. Színvonalas mezőny verődött össze, több ország az őszi világbajnokságra készülő csapatát nevezte. Eduárd két fiatal fogattal utazott, az egyiknek ez csak a második versenye volt, ráadásul a másik sem rendelkezik sokkal több tapasztalattal. A szervezők nagyon nehéz pályát építettek, mindezek ellenére az eredmények rendben voltak” – mondta Bartha Róbert, a Lipicai Lovas Klub elnöke.
Eredmények: * díjhajtás: 1. Osztertág Kristóf (Magyarország) 43,71, 2. Dibak József (Olaszország) 49,55, 3. Miha Tavčar (Szlovén) 51,59... 18. Bartha Eduárd (Románia) 59,19... 28. Bartha Eduárd 68,24 * maratonhajtás: 1. ifj. Fekete György (Magyarország) 85,35, 2. Miha Tavčar 87,29, 3. Osztertag Kristóf 89,20... 5. Bartha Eduárd 91,93, 6. Bartha Eduárd 92,08 * akadályhajtás: 1. Osztertag Kristóf 4,64, 2. ifj. Fekete György 5,99, 3. Tóth Andrea (Magyarország) 6,12... 16. Bartha Eduárd 15,31, 17. Bartha Eduárd 19,72 * összesítésben: 1. Osztertag Kristóf 137,55, 2. ifj. Fekete György 149,07, 3. Miha Tavčar 150,88... 9. Bartha Eduárd 166,43... 14. Bartha Eduárd 180,04. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.