A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabda-csapat hétfőn közösségi oldalán jelentette be, hogy ismét távozik nevelőegyüttesétől Biszak Boglárka. A berecki kosaras az elmúlt idényben alapjátékosa volt a céhes városi alakulatnak, amely színeiben összesen huszonkilenc mérkőzésen lépett pályára.
A 24 esztendős Biszak Boglárka a Szatmárnémeti VSK csapatánál eltöltött egy esztendő után tavaly tért vissza a KSE alakulatához, amely a hetedik helyen fejezte be a női kosárlabda Nemzeti Liga 2022–2023-as idényét, és pályára lépett a Román Kupa sepsiszentgyörgyi nyolcas döntőjében is. A berecki válogatott kosaras egy mozgalmas szezon után azonban úgy döntött, hogy Aradon, az FCC-nél folyatja pályafutását, és a kék-fehér mezt a maros-partiak sárga-kék szerelésére cseréli le.
„Távozik Biszak Boglárka a Kézdivásárhelyi Sportegyesülettől, válogatott játékosunk az Arad csapatát erősíti a 2023–2024-es szezonban. Gratulálunk és ezúton is szeretnénk megköszönni Boginak a klubért tett erőfeszítéseit. Egészséget és sok sikert kívánunk további pályafutásodhoz” – olvasható a felső-háromszéki csapat közösségi oldalán. A határ menti csapat egyébként bronzéremmel zárta az élvonalbeli küzdelemsorozat áprilisban véget ért kiírását.
Biszak az előző szezonban összesen huszonkilenc mérkőzésen játszott a KSE-nél: huszonhat meccse volt a bajnokságban és három a Román Kupában. Kosarasunk a Nemzeti Ligában átlagban 29 percet töltött a parkettán, ez idő alatt 5 lepattanót, 2,5 gólpasszt és 9,9 pontot jegyzett. A kupasorozatban mérkőzésenként közel 25 percnyi lehetőséghez jutott, s 3,3 leszedett labdát, 1,3 asszisztot és 7,3 pontot átlagolt.
A 175 cm magas bedobóhátvéd – aki korábban még a Kolozsvári U csapatát is erősítette – július 7-től a román felnőtt női válogatottal edzőtáborozik, majd július 28. és augusztus 6. között ott lesz a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában sorra kerülő IX. Frankofónia Játékokon. A tizenhat csapatos tornán Romániát a D jelzésű négyesbe sorsolták be, ellenfelei pedig Csád, Kamerun és Tunézia nemzeti együttesei lesznek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.