Furulyaszó hallszik, és rögtön az első percekben elkápráztatnak a sokrétegű somogyi szoknyák, a mifelénk szokatlan vizitkék (női felső ruházat), és csak ámulunk azon, ahogy a lányok üveggel a fejükön forognak, lépegetnek. A legényeknél előkerül a fokos, ugróst, kanásztáncot, friss csárdást látunk, és csak a rimóci (Felvidék) palócok csizmáján a sarkantyú csörgése hívja fel a figyelmet, hogy valami új következik. A férfiak díszes mellényt hordanak, és fekete, alul hímzett kötényt, a lányok szakácskája (köténye) is sötét, de a szoknyájuk és különleges fejdíszeik annál színesebbek. A rimóci koreográfia kiemelkedő tánca a lányok karikázója és éneke. Érdemes lenne más előadásokban is többször használni az együttes női hangjait.

Felvidékről a jókedvű juhászok, kondások, csikósok birodalmába, a Hortobágyra érkezünk, akik felszabadultan, szinte kitárulkozva járják a botolót, kanásztáncot, verbunkot. Újabb ének, ezúttal Fazakas Levente és Fazakas Albert előadásában hallunk egy Rózsa Sándor-betyárdalt, amely hangulatában balladisztikus. Ismerős dallamok következnek, Módos Máté és Módosné Almási Berta Csilla rendező-koreográfus házaspár a kárpátaljai Viskre kalauzol, egy olyan településre, ahol egykor székely határőrök laktak, ennek nyomai máig fellelhetőek a viskiek hagyományaiban, viseletében. Harmonikakísérettel látunk székelyes táncokat, új stílusúakat is, valamint keringőt. Ez már a polgári világ hangulatát idézi, némi iróniával fűszerezve.

Maradunk a székelyeknél, de már az Al-Duna mentén élő, Bukovinából származó székelyeknél, a jól ismert csárdás, forgatós köszön vissza, és a jellegzetes bukovinai silladri. A hangszerek között megszólal a dob és a cintányér is, a viselet sokszínű, nincs két egyforma ruha.

A második világháborúban az orosz fogságot is megjárt, neves felvidéki prímás, Molnár László és zenekara gömöri muzsikáját a Heveder zenekar – Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szi­lágyi László és Bajna György – előadásában halljuk, majd a magyar–ukrán–román hármas határon élő kárpátaljai nagypaládiak táncával ismerkedünk csárdás, verbunk, cigány tánc által. Utóbbi nem annyira virtusos és érzéki, mint az erdélyi cigányok táncai, érződik a sokféle hatás, amely a határközeliségből fakad.

A Hazától hazáig táncos barangolás végállomása a Békés megyei Szeghalom, itt az Alföld jellegzetes hangulatával találkozunk. Azzal a pajkossággal és derűvel, amely végigkíséri az egész előadást. A népviselet-parádénak is beillő színtiszta folklórműsor látványában és hangzásában bűvöli el a nézőt. Ennél több nem is kell. A magyar népzene- és néptánckincs elég gazdag ahhoz, hogy bárhol járjunk a Kárpát-medencében, általa hazataláljunk. Csak jól kell ismerni és használni ezt a nyelvet. Úgy, ahogy a Háromszék Táncegyüttes teszi.