Kovászna Megye Tanácsa él elővásárlási jogával, és megszerzi a Román Kereskedelmi Bank kézdivásárhelyi fiókjának főtéri épületét. Erről döntött a közgyűlés e havi ülésén csütörtökön.
Tamás Sándor tanácselnök felvezetőjében elmondta, a bank tevékenysége összeszűkült, így áruba bocsátja a Gábor Áron tér 17. szám alatti ingatlant, és mivel a történelmi belvárosról, központról, műemlék épületről van szó, a megyeháza élni kíván elővásárlási jogával. Az ingatlant élettel töltik majd meg, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola kézdivásárhelyi tagozatát szeretnék bővíteni.
Az emeletes ház a főtér nyugati oldalán áll, a Vigadó Művelődési Ház és a református templom között, Bándy István ozsdolai vegyeskereskedő építtette 1895-ben. A bank közlése szerint a földszinten és emeleten kívül alagsorral és manzárddal is rendelkezik, hasznos felülete 808 négyzetméter, és 423 négyzetméteres telek is tartozik hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.