Samu Géza-díjas Vargha Mihály

2023. június 30., péntek, Közélet

A Magyar Művészeti Akadémia idei Samu Géza-díját június 28-án adták át Vargha Mihály szobrászművésznek az intézmény budapesti székhelyén.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A Makovecz Imre kezdeményezésére született kitüntetést 2005-től olyan alkotóknak szánják, akik a fiatalon elhunyt Samu Géza motívumkincsét, szellemiségét tovább örökítik, akiknél hatása tetten érhető. A díj odaítéléséről az 1991-ben létrehozott Samu Géza Művészeti Alapítvány kuratóriuma dönt.

Vargha Mihály a díjátadásra öt kisplasztikából rögtönzött kiállítással érkezett. Az ünnepségen a Kapu, Ima, Kehely, Arc, Levélkürt című alkotásai fogadták az érdeklődőket. Azokból a szobrokból válogatott, amelyek a kilencvenes évek közepétől a kétezres évek elejéig meghatározták alkotói tevékenységét, melyekben az organikus formák találkoznak a népművészet motívumaival, tárgyi hagyatékával. Annak az időszaknak a termékei, amikor Vargha Mihály a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Házban alkotott, s korábbi kőkorszakát, a kő megmunkálását feladva fában találta meg leginkább a hozzá közel álló kifejezési módot. Ebben pedig nem a faragott, Szervátiusz Jenő-féle vonulathoz csatlakozott, hanem a Samu Géza által is kedvelt épített, ragasztott, egymásra tolódó népies, szürrealisztikus tárgyak tobzódásait választotta. Ezen kisplasztikák továbbélése mai napig tetten érhető nagyobb méretű, monumentálisabb installációiban, szobrain.

Gálhidy Péter Munkácsy Mihály-díjas Képzőművész a díjátadó ünnepségi méltatásában kiemelte, hogy Vargha Mihály autonóm szobraiban a talált természeti forma, a tárgyi idézetek, a hagyományos kézműves technikák együttes költői alkalmazása mellett mintha a természeti erők társalkotó jelenlétét is megérezhetnők.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2023-06-30: Közélet - Bartos Lóránt:

Kezdődnek a szabadtéri rendezvények (Kézdivásárhelyi Sokadalom)

A Pro Urbe díj átadásával kezdődött a kézdivásárhelyi városnapok hivatalos része, de már a héten több koncert színhelye volt a Borudvar. Ma pedig beüzemelik a nagyszínpadot, és a kirakodóvásáron is lehet nézelődni, vásárolni, esetleg betérni a főtéren kialakított gyermekvárosba. A rendezvény vasárnap este koncerttel és látványos tűzijátékkal ér véget. Csütörtöktől lezárták a céhes város főterét, a sokadalmi forgatag sátrainak felállítása már egy nappal korábban, szerdán megkezdődött. A Sokadalomnak nevezett városnapok idén is változatos és színes programot kínál, a szervezők a dekorációval is színt visznek bele, hiszen a főtér egyik bejáratánál színes lampionokat szereltek, korábban függesztett esőernyőkre lehetett rácsodálkozni.
2023-06-30: Közélet - Szekeres Attila:

Megvásárolják a banképületet

Kovászna Megye Tanácsa él elővásárlási jogával, és megszerzi a Román Kereskedelmi Bank kézdivásárhelyi fiókjának főtéri épületét. Erről döntött a közgyűlés e havi ülésén csütörtökön.