Tusványos újratöltve

2023. július 7., péntek, Belföld

A béke ideje az idei Tusványos mottója – mondta Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a szabadegyetem alapítója a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.

  • Fotó: Tusványos.ro
    Fotó: Tusványos.ro

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács július 18–23. között szervezi meg a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tusnádfürdőn.

Németh Zsolt rámutatott: a rendkívül sűrű elmúlt esztendőt Európában és a világban egyaránt a háború, a háborúskodás, a békétlenség jellemezte. Szükség van békességre, pártközi értelemben és a Kárpát-medencében egyaránt – hangsúlyozta.

A fideszes politikus a magyar konszenzus építésének hagyományos színtereként jellemezte Tusványost, ahol idén is megrendezik a pártközi kerekasztalt. Jelezte részvételét Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Molnár Zsolt, az MSZP képviselője, Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese és az LMP-s Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes.

A hagyományoknak megfelelően tartanak össznemzeti kerekasztalt, a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetői is összeülnek, és találkoznak majd a miniszterelnökkel. Orbán Viktor szombati, nagyszínpadon tartott beszédében várhatóan szintén hangsúlyos szerepet kap a béke ideje tematika – mondta Németh Zsolt.

Kiemelte: Magyarország békediplomáciát folytat, és az látszik, hogy nemzetközi színtéren is egyre erősebb a békevágy. Megjegyezte: a tábort egy héttel a NATO-csúcs után tartják majd, a rendezvény időzítése tehát nagyon jó. Megerősítette a magyar álláspontot, miszerint a háborúnak nincs katonai megoldása, ezért minél előbb diplomáciai megoldásra van szükség. Hangsúlyozta: egyértelműen elítélik az Ukrajna elleni orosz agressziót, és fontosnak tartják az Ukrajna iránti szolidaritás erősítését, ami a magyar társadalomban érzékelhetően jelen van.

Kitért arra is, hogy van egy állandó magyarellenesség a Kárpát-medencében, ami közös stratégiát indokol. Rámutatott: a mostani háborús időkben a kisebbségi jogok vonatkozásában nagyfokú leépülés tapasztalható, nemcsak Ukrajnában, hanem más államokban is. Emellett a nemzetközi jog területén szintén komoly nehézségekbe ütközik a kisebbségvédelem – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy egész Kárpát-medencében és európai színtéren is választásokra készülnek, és ilyenkor megerősödik a magyarellenes hangulatkeltés, és a parciális érdekek szintén erőteljesebben jelennek meg. Az etnikai pártok egységének az egyöntetű támogatása a magyar politika legfontosabb feladata – mondta Németh Zsolt.
 

Programok, fellépők

A fideszes politikus közlése szerint az idei rendezvénynek 42 partnere van. A mostani Tusványoson 30 sátorban mintegy 500 program és ezer előadó várja a látogatókat. Legalább nyolc miniszter és tucatnyi államtitkár ígérte a részvételét, a hét folyamán várhatóan 80 ezer résztvevő fordul meg a táborban.

Szólt arról is, hogy számos külföldi vendégre számítanak, így ellátogat Tusványosra Janez Janša volt szlovén miniszterelnök, lengyel, amerikai és brit politikusok és Trump volt amerikai elnök kampányfőnöke is.

A fesztivál szabadidős, kulturális programjainál a maximális nyitottságra, a sokszínűségre helyezik a hangsúlyt. A nagyszínpadon többek között fellép a Magna cum Laude, a Pál utcai fiúk, Péterfy Bori és az Ismerős Arcok.

A programban szerepel még Cseh Tamás-est, a Kriza János csűrben Erdély és a Kárpát-medence legjobb népzenei bandái lépnek fel, a házigazda Pál István Szalonna lesz. Németh Zsolt kiemelte még a kolozsvári Tokos együttes és a moldvai csángó Petrás Mária fellépését.

Kitért arra is, hogy az utóbbi években egyre nagyobb teret kap a Buzánszky Jenő sportterasz, ahová többek között ellátogat Király Gábor és Nikolics Nemanja futballista, továbbá számos olimpikon. A Petőfi 200 évhez kapcsolódva kulturális programok is várják az érdeklődőket, és a lelki béke megteremtése jegyében ökumenikus istentiszteletet tartanak a békéért.
 

Témák és jellegzetességek

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) alelnöke azt mondta: Tusványos úgy változik évről évre, hogy eközben az induláskor megfogalmazott célokat is meg tudták őrizni. Több, mint egy szabadegyetem és több, mint egy fesztivál, nem csak értékében, hanem szellemiségében is – összegzett az erdélyi magyar politikus, aki jelezte: a két hét múlva kezdődő tábor programjainak előkészítése gőzerővel folyik.

Kitért a székelyföldi önkormányzatok, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Hagyományok Háza erdélyi szervezetének közreműködésére, az erdélyi civil szervezetek partneri szerepére.

A harminc sátor programjai közül kiemelte a Kós Károly sátor és a Jakabffy Elemér sátor rendezvényeit, és hangsúlyozta: mostanra lassan Tusványos az egyetlen olyan hely, ahol érdemi párbeszéd valósulhat meg. Szólt arról is, hogy több műhely elemzi majd a friss népszámlálási adatokat, napirenden lesz a romakérdés, az önkormányzatok helyzete. Erdélyben az önkormányzatok erősödnek, talán ez lehet a kiút, ha a bukaresti utak szűkülnek – vélte.

Kárpátalja és az ottani helyzet elemzése minden panelben valamilyen módon megjelenik majd, a velük való szolidaritást szeretnék kifejezni minden lehetséges módon – derült ki szavaiból.

Tárnok Mária magyarországi főszervező, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke jelezte: a programok elérhetők a www.tusvanyos.ro oldalon magyar, angol és román nyelven.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2023-07-07: Közélet - :

Sepsiszentgyörgyön soha nem lehet unatkozni - Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pályázati úton támogatja a helyi kezdeményezéseket (Önkormányzati szemle)

Sepsiszentgyörgyön mindig történik valami: legyen az koncert a vártemplom tövében, lovastábor Benedek-mezőn, Tricikli Fesztivál az egykori dohánygyár udvarán, kerékpárverseny Sugásfürdőn.
2023-07-07: Belföld - :

Az unió harmadik leghosszabb függőhídja

Brăila mellett felavatták tegnap az öt év alatt elkészült új Duna-hidat, amely csaknem két kilométeres hosszával és 1120 méteres támaszközével az Európai Unió harmadik leghosszabb függőhídjává vált.