Számos ismerőse, barátja és a saját nevében is több színházi vendégelőadást kért a helybeli közönség számára József Álmos helytörténész a sepsiszentgyörgyi tanács júniusi soros ülésén.
Elmondása szerint, olvasta a Csíki Játékszín évadvégi kiértékelését a Krónika online felületén (mert már csak az van), amelyből kitűnik, a szomszédos megyeszékhelyen 273 színházi előadást játszottak a 2022/2023-as évadban, amiből 95 meghívott produkció volt. Egyet közülük ki is emelt: a székelyudvarhelyi és temesvári színházakkal közösen tartott Petőfi-estet, amelyet véleménye szerint Sepsiszentgyörgyön is megnézett volna a színházat szerető közönség. Megjegyezte, hogy a bérletes rendszer Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is jól működik, talán itt is megtenné, és végül megismételte, hogy más színházak előadásaira is van igény Sepsiszentgyörgyön, a színházat fenntartó önkormányzat továbbítsa a kérést az intézménynek.
Tárgyaltak már a vendégszereplésekről a Tamási Áron Színház vezetőivel – válaszolta Vargha Fruzsina alpolgármester. Elsősorban az előadások fogadásáról beszéltek, van rá szándék, meg fogják oldani ezt a közeljövőben – ígérte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.