Négy személyt büntetett meg az elmúlt héten a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség koldulás miatt – tudatja az intézmény sajtóirodája, amelynek közleménye arra is figyelmeztet, hogy ne adjunk pénzt a kérincsélő gyermekeknek se.
A koldulás visszaszorításáért a helyi rendőrség egy hete kezdett fokozott ellenőrzésekbe. Az intézményt vezető Hadnagy István elmondta: a koldulók megbírságolása csak egyik lépés, amelynek hatékonysága abban az esetben, ha az illetőnek semmije sincs, nem túl magas. A kolduló személyekről azonban nyilvántartást is vezetnek, a kiskorúakat pedig a gyermekvédelmi hatóságra bízzák. Ez akár ki is emelheti őket a családjukból, a gyermekeket ugyanis a szüleik küldik kéregetni, akik a begyűlt pénzből inkább szeszes italt vásárolnak, mint élelmet. Emiatt tapasztalhatták sokan, hogy a gyermekek elutasítják a kiflit vagy más élelmiszert. És Hadnagy István szerint nem is ez a módja a segítésnek, hiszen így akaratlanul is ezt az életformát erősítik, akik egy nehéz helyzetű gyermek helyzetén akarnak javítani. Véleménye szerint jobb helyre megy a pénz, ha az egyházak rászorulókat vagy akár célzottan a roma fiatalokat támogató programjaihoz irányítják, így például a Gyulafehérvári Caritasnak vagy a Máltai Szeretetszolgálatnak.
Koldulókkal a kerthelyiségekben, központi vagy más forgalmas helyeken lehet találkozni, a helyi rendőrség szerint zömük helybeli vagy hetei lakos; utóbbiak esetében a koldulás kísérőjelenség, amíg a szülők virágot, gombát vagy valami hasonlót árulnak, addig a gyerekek kéregetnek.
Kovászna megyében nem jellemző a szervezett bűnbandák által működtetett koldushálózatok jelenléte, habár nagyobb események alkalmával érkeznek a városba ilyenek is – tudatja még a közlemény, amely szerint az elmúlt öt év alatt nagyjából 50 személyt állítottak elő koldulásért Sepsiszentgyörgyön.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.