Hetven éve a világ tetején

2023. július 10., hétfő, Magazin

1953 már csak azért is kivételes évnek számít, mert a Himalája két nyolcezrese „esett el”: május 29-én Edmund Hillary és Tenzing Norgay elsőként lépett fel a világ legmagasabb hegycsúcsára, a 8848 méteres Csomolungmára (ismertebb nevén Everest), július 3-án pedig Hermann Buhl egyedül jutott fel a 8126 méter magas Nanga Parbatra.

A Föld istenanyja, az Everest

Hetven éve, 1953. május 29-én 11.30 órakor Edmund Hillary új-zélandi méhész és Tenzing Norgay nepáli serpa felért a Föld legmagasabb csúcsára, a 8848 (más mérések szerint 8850) méter magas Mount Everestre. (Tenzing neve több formában, átírásban szerepel a szak- vagy kevésbé szakirodalomban. Az Everest meghódítása után, mivel leírni csak a nevét tudta, J. R. Ullmannak tollba mondta önéletrajzát. Addig többször megváltoztatta nevének írásmódját, de önéletrajzi regénye kapcsán kijelentette, hogy a végleges és hivatalos forma: Tenzing Norgay.)

A 20. század jelentős expedíciók időszaka. 1909-ben Peary meghódítja az Északi-, 1911-ben Amundsen a Déli-sarkot. Auguste Piccard léggömbje 1931-ben 16 ezer méter magasra száll, Jacques Piccard 1960-ban a Marianna-árokban 10 916 méter mélységet mér. A „sötétség” föld alatti birodalma több száz kilométer hosszúra „tágul”, a függőleges barlangokban (zsombolyokban) ezer méternél mélyebbre jutnak, és a hatodik évtized meghozza a Föld „harmadik pólusa”, a legmagasabb hegy meghódításáért vívott küzdelem első győzelmét is. 1950. június 3-án Maurice Herzog és Louis Lachenal (francia expedíció tagjaként) feljut az Annapurna 8078 méter magas csúcsára. Ezzel új időszak kezdődik a Föld megismerésében, a nyolcezresek „elesésének” fejezete.

Földünkön tizennégy csúcs magassága haladja meg a 8000 métert. Mind Ázsiában vannak, ahogy a 7000 méternél magasabb csúcsok is. A nyolcezresek között legmagasabb a Mount Everest (Csomolungma), a legalacsonyabb pedig a 8013 méter magas Sisha Pagma.

A magas csúcsok meghódításának már korábban hagyományai voltak világszerte, hiszen a Mount Blancot, Európa legmagasabb csúcsát már 1786-ban megmászták, az afrikai Kilimandzsárót (5896 méter) 1889-ben, Dél-Amerika legmagasabb csúcsát, az Aconcaguát (6959 méter) 1897-ben.

A Csomolungma tibeti nyelven „a Föld legjóságosabb istenanyját” jelenti, és az egész masszívum neve. Az Everest nevet a csúcs arról az angol ezredesről kapta, aki az indiai topográfiai szolgálat parancsnoka volt.
Az első olyan expedíció, amelynek célja – 1895-ben – egy nyolcezres (a Nanga Parbat) meghódítása volt, Fred Mummery, a korszak egyik legnagyobb alpinistájának a kezdeményezésére indult. Ekkor már az Everest meghódításának gondolata is foglalkoztatta a hegymászókat, de az igények akkor még jóval meghaladták a lehetőségeket. Az Everest-expedícióknak 1920-ig még volt egy nagy akadálya: sem Nepál, sem Tibet nem adott be­utazási engedélyt. 1920-ban a Dalai Láma engedélyez egy brit expedíciót, és 1921-ben kilenc angolból álló csapat (köztük négy alpinista) indul a hegyre terepkutatási és csúcstámadási céllal. Az ekkor szerzett ismereteket használták fel annál a csúcstámadásnál, amelyet Bruce tábornok vezetésével kíséreltek meg 1922-ben. Az 1924-es brit expedíciót szintén Bruce tábornok vezette; a csapat oszlopos tagja George Mallory volt, akitől a sokat idézett válasz származik arra a kérdésre, hogy miért is kell megmászni az Everestet: „mert ott van”.

Mai ismereteink szerint a csúcsot ez alkalommal sem sikerült meghódítani, de ez nyitott kérdés. Mallory ugyanis társával, Andrew Irvine-nal együtt eltűnt, és halálos balesetük történhetett a csúcsról lefelé jövet is. Utoljára N. E. Odell látta őket 1924. június 8-án 12.50-kor, a 8500–8600 méteres magasság között, útban a csúcs felé. Kilenc évvel később, 1933-ban egy jégcsákányra bukkantak a hegyen, amely az övék lehetett, 1999-ben pedig egy ehhez közeli helyen megtalálták Mallory holttestét is; Irvine és az esetleges csúcsfelvételeket tartalmazó fényképezőgép még nem került elő.

A következő brit expedíció és csúcshódítási kísérlet éve 1933. (A hosszú kiesést a tibeti határ lezárása okozta.) Ez az akció minden sikertelensége mellett azzal a felismeréssel zárult, hogy 7000 méter felett az ember fizikai erőnléte akkor is rohamosan romlik, ha pihen.

1938-ban került sor a következő kísérletre, azt Bill Tilman vezette, aki közben megmászta a 7816 méter magas Nanda Devit. A csúcsot ez alkalommal sem sikerült meghódítani.

1949-ben Nepál megnyitja határait, így új útvonalak lehetősége kínálkozik. 1950-ben a franciák meghódítják az első nyolcezrest, az Annapurnát, és ez újabb lendületet ad az Everestre irányuló kísérletnek. 1951 őszén a harmincas évek több Everest-expedícióján részt vevő Eric Shipton vezetésével egy kedvezőbb útvonalat találtak az Everestre, 1952-ben svájci alpinisták már ezen keresztül próbálják meghódítani a világ tetejét.

A John Hunt vezette 1953-as brit expedíciót mintaszerűen tervezték meg. A válogatott alpinisták csoportjában többek közt helyet kapott Edmund Hillary, George Lowe, Tom Bourdillon, Alfred Gregory. A serpák vezetőjének ismét a nagy hírnévnek örvendő Tenzing Norgay-t fogadták fel. A 7,5 tonna felszerelést szállító csapat március 27-én érkezett a Tangboche kolostorhoz. A nagy magassághoz való alkalmazkodás végett tíznapos edzési programot hajtottak végre.

Rendkívüli erőfeszítések árán május 22-re a csúcstámadáshoz szükséges felszerelést sikerült felszállítaniuk a Déli Nyeregbe (a legfelső táborba, ahonnan a csúcstámadások indulnak). Két légzőkészülék-típust használtak: egy nyílt és egy zárt rendszerűt. Az első csúcstámadó csapat, Evans és Bourdillon, 8755 méterig jut fel a Déli-csúcsnak nevezett előcsúcson túl. Az Everestre vezető út nehéznek látszik, de nem lehetetlennek. Csakhogy már dél van. Percekig küzdenek a csábítás erejével, azonban győz a józan ész, estig 900 méter szintkülönbséget vissza is kell mászniuk. Bár olyan magasra értek fel, ahova ember előttük még soha, mégsem mennek tovább. Másnapra a mínusz 25 Celsius-fokos hőmérséklethez szélvihar társul. Hillary azt írta: „A legrosszabb éjszaka volt, amelyet valaha átéltem.” Ezt a Déli Nyereg táborának zsúfoltsága is tetézte.

A második csúcstámadást kénytelenek egy nappal elhalasztani. Május 28-a meghozza a várt jó időt. A nagy erőfeszítések árán odaszállított felszerelést 8500 méteren rakják le, ahol alig találnak annyi helyet, hogy felállíthassanak egy kétszemélyes sátrat. Hillary és Tenzing itt töltik, viszonylag „elfogadható” körülmények között, a rövid éjszakát. Hajnali négykor már készülődnek, fél hétkor indulnak, kedvező időben. Aránylag jól haladva 9 órára elérik a Déli-csúcsot. Kis pihenő után másztak tovább. Nehezebb szakaszhoz értek, ahol minden lépéshez jégcsákánnyal kellett fokokat vágni. Így rém lassan haladhattak, mert amíg az egyikük dolgozott, a másik biztosította. A legnagyobb problémát egy körülbelül 13 méter magas lépcsőszerű sziklafok okozta, amely teljes szélességben elzárta előttük a gerincet. Abban a magasságban egy olyan fal megmászása még oxigénnel sem jöhetett szóba. Nagyon veszélyesnek látszó megoldáshoz folyamodtak, amely azonban eredményesnek bizonyult: a sziklafal és a mellette emelkedő hópárkány közötti repedésben másztak fel. Hillary későbbi bevallása szerint akkor érezte először, hogy biztosan meghódítják a csúcsot... A sziklafalon túl lépcsőfokok végtelennek tűnő sorát vágták a fagyott hóba, de egyszer csak ráeszméltek, hogy „elfogyott” a csákány alól a gerinc! Fenn álltak a csúcson!

A jelentősen megcsappant oxigéntartalék azonban nem sok időt engedélyezett. A boldog kézrázás után néhány fényképet készítettek – bizonyítéknak is –, majd visszaindultak.

 

A Nanga Parbat, a Csupasz-hegy

Az évfordulós megemlékezések mindig az Everestre összpontosítanak, a Nanga Parbat mintegy öt héttel későbbi meghódítása kissé háttérbe szorult, habár az alpinizmus hőskorában ez a harmadiknak elért nyolcezres csúcs. Ugyan 8126 méteres magasságával „csak” a 9. helyet foglalja el a 14 közül, a csupasz, kopár hegy jelentésű Nanga Parbatot hegymászóberkekben nagyon gyakran Gyilkos-hegyként emlegették, mivel első megmászásáig hét expedíció nem kevesebb, mint 31 résztvevője vesztette ott az életét.

Hermann Buhlt az ötvenes évek végén és a hatvanas években minden idők legnagyobb alpinistái között tartották számon, osztrák alpinistaberkekben máig óriási ismertségnek és tekintélynek örvend. Abban az időszakban ő volt az egyetlen európai, aki két nyolcezrest elsőként hódított meg. A második, a 8051 méter magas Broad Peak megmászása után néhány nappal sajnos egy viszonylag banális szerencsétlenség áldozata lett a Chogolisán (7655 m).

A Diamir (Hegyek királya) néven is ismert Nanga Parbat viszonylag közel fekszik a sűrűbben lakott területekhez (a Himalája-hegylánc nyugati bástyája), ezért a „hivatásos” alpinisták viszonylag korán, már a XIX. században (1895) megkísérelték megmászni. A következő expedícióra csak 1932-ben került sor egy nagyon híres német sziklamászó, Willy Welzenbach kezdeményezésére. A német sziklamászók ekkor egy kicsit magukénak tekintették a Nanga Parbatot, és Willy Merkl nagy ambícióval szervezett újabb expedíciót 1934-ben. A következő expedí­ciókat szintén a németek szervezték 1937-ben, 1938-ban és 1939-ben.

A második világháború utáni első nagy expedícióra 1953-ban került sor. A hegyen a legfelső, 5. tábort július 2-án állították fel, mintegy 1300 méterrel a csúcs alatt. Buhl nem tudott aludni, ezért már éjjel kettőkor elindult a csúcstámadásra. Társával, Otto Kempterrel megegyeztek, hogy egy órával később követi, így az élelem Kempter hátizsákjában maradt. 7500 méter magasságig minden jól ment Buhlnak, de Kempter nem érte utol, sőt, az Ezüst-nyeregnek elnevezett helyen (7400 m magasan) fel is adta a küzdelmet. Buhl egyedül küzdött tovább, a légritka körülmények között mind nehezebben haladt. Az utolsó meredek szakasz aljában otthagyta hátizsákját, és csak néhány nagyon fontos tárgyat vitt magával. Bár erősítőszereket is bevett, de így is csak 18 órára érte el a 8000 méteres magasságot. 19 órakor szinte négykézláb jutott fel a csúcsra, de örömérzésre már egy csepp ereje sem maradt. Alig tíz percet töltött fent, gyorsan elkészítette a bizonyító felvételeket, és elindult lefelé.

Ámde alig hagyta el csúcsot, máris rászakadt a teljes sötétség és a rendkívüli hideg. Egy nagyon meredek szakaszon állva (!) töltötte az éjszakát (8000 méter fölött), és a hajnali derengésben folytatta a le­ereszkedést. Már kimondhatatlanul szomjas és éhes volt, és hallucinált a fáradtságtól meg a ritka levegőtől: úgy érezte, hogy valaki követi, sőt, csapattársa hangját is hallani vélte. Csak délután hat órakor találkozott az elébe siető társaival.

Így mászta meg egyedül a Nanga Parbatot egy rendkívüli adottságokkal rendelkező alpinista, ám az alig 29 éves férfi megöregedve, összefagy­va, ereje és akarata utolsó cseppjének harcba dobásával tért vissza. Az expedíció, az alpinistavilág ünnepelte a rendkívüli eseményt, azonban Hermann Buhl még évekig szenvedett erőfeszítése következményeitől. S bár 1957-ben szintén elsőként jutott fel a Broad Peakre (ezúttal Kurt Diem­berger társaságában), már távolról sem az volt, aki 1953-ban nekivágott, hogy meghódítsa a „Borzalmak kopár hegyét”...

Diószeghy László geográfus

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 345
szavazógép
2023-07-10: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2023-07-10: Magazin - :

Varga Csaba: Kihívást jelentett a Nanga Parbat megmászása

Különös kihívást jelentett a Nanga Parbat megmászása – nyilatkozta Varga Csaba pénteken, miután megérkezett a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A hegymászó a Himalájában, a Pakisztán és Kasmír határán fekvő, 8126 méter magas Nanga Parbat hegycsúcsot pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül hódította meg.