Varga Csaba: Kihívást jelentett a Nanga Parbat megmászása

2023. július 10., hétfő, Magazin

Különös kihívást jelentett a Nanga Parbat megmászása – nyilatkozta Varga Csaba pénteken, miután megérkezett a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A hegymászó a Himalájában, a Pakisztán és Kasmír határán fekvő, 8126 méter magas Nanga Parbat hegycsúcsot pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül hódította meg.

  • Varga Csaba. Fotó: Facebook / Hazajáró
    Varga Csaba. Fotó: Facebook / Hazajáró

Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész újságírói kérdésére válaszolva elmondta: a Himalájában található Nanga Parbat megmászása a többi nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs meghódításához képest azért jelentett különös kihívást, mert a csúcs nagyon meredeken emelkedik ki a környezetéből, az expedíció bizonyos szakaszain pedig függőleges sziklafalakat kellett megmászni. A 4200 méter magasan fekvő alaptábor és a 8126 méter magas hegycsúcs között körülbelül négyezer méteres szintkülönbség van, így a Nanga Parbat megmászásakor nagyobb szintkülönbséget kell legyőzni, mint az Everest, a világ legmagasabb, 8848 méteres csúcsának meghódításakor, ahol megközelítőleg 2300 méteres szintkülönbséget küzdenek le az alpinisták – tette hozzá Varga Csaba.

A hegymászó beszámolója szerint a Pakisztánban található hegycsúcs meghódításában több mint húszéves alpinistatapasztalata segítette, az expedícióra többek között falmászással, kerékpározással, terepfutással és több akklimatizációs körrel is készült. Kiemelte: a mászás során végig jó formában volt, kiegyensúlyozottságát sikerült megőriznie, nem merült fel benne, hogy feladja. Varga Csaba elmondta azt is, hogy az expedíció során az időjárás változékony volt: amikor felért a hegycsúcsra – ahol körülbelül 15 percet tudott tölteni –, erősen fújt a szél, de később már az erős napsütés okozta meleg is próbára tette. A mostani sikeres expedíciót az idén elhunyt két hegymászótársa és barátja, Győrffy Ákos és Suhadja Szilárd emlékének szeretné ajánlani – hangsúlyozta a hegymászó.

Varga Csaba tájékoztatása szerint az expedíció – melyet a közmédia Hazajáró című turisztikai-honismereti magazinműsorának Facebook-oldalán követhettek az érdeklődők – egyik célja az volt, hogy Magyarország első turistaszervezete, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) 150 éves jubileumáról is méltó módon megemlékezhessen. Az alpinista kiemelte: nagyváradi magyarként és magyar állampolgárként a sikeres expedícióval a határon túl élő magyarság motivációját szeretné erősíteni abban, hogy magyar identitásukat szülőföldjükön megőrizhessék.

Varga Csaba június 29-én hajnalban indult el a Nanga Parbatra. A 6750 méter magasan fekvő 3-as táborból július 1-jén helyi idő szerint 22 órakor indította a csúcstámadást, és 17 órás mászás után, július 2-án 15 óra körül érte el a Nanga Parbat 8126 méter magas csúcsát. Onnan hét óra ereszkedést követően, a rögtönzött 4-es táborban eltöltött rövid pihenő után aznap 22 órakor ért le a 3-as táborba. A 24 órás szakadatlan hegymászás után az éjszakát a 3-as táborban töltötte, majd visszaereszkedett az alaptáborba.

A nagyváradi alpinista a ma élő legtöbb, 8000 méternél magasabb hegycsúcsot meghódító magyar hegymászó. Ezzel a sikerrel már hat nyolcezrest – Gasherbrum II. (8035 méter, 2014), Broad Peak (8051 méter, 2017), Manaszlu (8163 méter, 2019), Gasherbrum I. (8080 méter, 2021), Dhaulagiri (8167 méter, 2023), Nanga Parbat (8125 méter) – győzött le pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül.

A pakisztáni Himalája hegycsoportban, Pakisztán és Kasmír határán fekvő Nanga Parbat 8126 méteres magasságával a világ 9. legmagasabb hegycsúcsa. A magyarok közül elsőként Erőss Zsolt mászta meg a csúcsot 1999. július 18-án (mivel nem volt csúcsengedélye, az eredménye nem hivatalos). 2013. július 19-én a csúcsra az erdélyi magyar Török Zsolt vezette romániai expedíció is felért.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki a felelős a közel-keleti konfliktusért?










eredmények
szavazatok száma 2268
szavazógép
2023-07-10: Magazin - :

Hetven éve a világ tetején

1953 már csak azért is kivételes évnek számít, mert a Himalája két nyolcezrese „esett el”: május 29-én Edmund Hillary és Tenzing Norgay elsőként lépett fel a világ legmagasabb hegycsúcsára, a 8848 méteres Csomolungmára (ismertebb nevén Everest), július 3-án pedig Hermann Buhl egyedül jutott fel a 8126 méter magas Nanga Parbatra.
2023-07-10: Szabadidő - :

Mit főzzünk ma? (Vadas)

Hozzávalók: 2 nagy disznónyelv, 70 dkg murok, 50 dkg petrezselyem, 1 kis zeller, 1 fehérhagyma, 3 citromkarika, só, bors, 3 babérlevél, 2 evőkanál tejföl.