Amikor éveknek előtte Isărescu Mugur nagy szakértői csapata sokszorosan lenullázta a borzalmasan elszaporodott lejecskét, azt hitte, hogy végre egy igazi ,,oroszlánt" teremt, mely bajuszakasztva veheti fel a versenyt az euróval, a dollárral, a svájci frankkal, az angol fonttal.
Úgy is nézett ki, s mi fölötte büszkén düllesztgettük a mellünket, mondván: ha már nem is leszünk havonta multimilliomosok, legalább oly ,,stabilak" leszünk, akár Kheopsz piramisa. Ezt főleg pénzügyi szakértőink hitték, de mára már alaposan megcsalódhattak. Egy ország gazdasági életének reális — saját erőforrásokból megvalósított — föllendítése nélkül nincs pénzügyi stabilitás, s aki arra spekulál, hogy a nemzetközi tőke beruházásai, valamint a külországokban kódorgó vendégmunkásaink (eprészők, kőművesek, tolvajok és koldusok) hazafelé utalt eurómilliárdjai egyensúlyban tudják tartani az egyre több belső bajjal küzdő honi gazdaságot, a pénzügyi egyenleget, hát most kancsin maradhat, s vakaródzhat is értetlenül.
Vajon teljesen értetlenül? Romániában alig-alig növekedett a gazdasági termelékenység, s a munkamorál ott maradt nagyjából, ahol mindig is volt: a bányabéka alsó fele alatt. De a fizetések nőttek, a segélyből, munkanélküli-juttatásokból tengődők száma is gyarapodott, s egyetlen dolog maradt stabilan és rendületlenül érintetlen és érinthetetlen: a kivételezettek szuperjövedelme. Az állami cégek főnökeinek fizetése, az alvezérek mesés harácsolása és — nyilván — az egykori egyenruhások és kommunista parancsra cselekvő tógások csillagászati méretű nyugdíjazása. Ők sokat tudnak, hát senki nem látta tanácsosnak érdekeiket sérteni. Pedig vérlázító, hogy egy tisztességes, egyszerű munkásember és egy fülelő-szaglászó volt verőlegény nyugdíja között az arány egy az ötvenhez, de egy a százhoz is lehet.
Tényleg vérlázító, de most nem erről beszélünk (erről, úgy látszik, hiába is beszélnénk!), hanem arról, hogy Románia igencsak ,,eltervezte" a maga fejlődési lehetőségeit, s ahelyett, hogy a belső fejlesztésekre fordította volna anyagi tartalékait, mindent a nemzetközi konjunktúrára bízott, a tőkebeáramlásra, a fölvásárlásokra, a minden rangú és rendű behozatalra. Ezért ment tönkre például az ország amúgy is kiuzsorázott mezőgazdasága. A lebírhatatlannak vélt új lej, a ,,büszke oroszlán" köhög, tüsszög, kehes és beteg, s miután a ,,bűvösnek" mondott mélypontot, az euróval szembeni 1—4-es meccset már elveszítette, rohamosan zuhan további szakadékokba. De éljen az unió, s éljen jól mindenki, aki elhitte, hogy Európa gazdagabb és szerencsésebb fele önzetlenül fog segíteni a szegény keleti rokonságon.
