Nyári zenetábor helyszíne volt az előző napokban a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum, ahol élményszerű foglalkozásokkal tarkított intenzív tanórák segítették a részt vevő román és magyar anyanyelvű diákok tudásának elmélyítését.
A július első hetében zajló, második alkalommal megszervezett zenetáborban négy pedagógus, Domokos Orsolya, Kovács Janka-Hanna, Makkai Zoltán, illetve Kerezsi Gyopár Iringó vezette a tevékenységeket, melyen diákok több generációja vett részt. Mint arról lapunkat tájékoztatták, a foglalkozásokon arra törekedtek, hogy a tanév során elsajátított ismereteket elmélyítsék, a tananyagot játékos formában tálalják, emellett hangsúlyt fektettek a zeneelméleti ismeretek gyakorlati átültetésére, de támpontokat, irányelveket is biztosítottak a diákok számára a zenében való tájékozódáshoz. „Fontosnak tartottuk elősegíteni azt, hogy a fiatal zenészgeneráció számára valós, kreatív művészetté váljon az iskolapadban szerzett zeneelméleti ismeretek sokasága. Alkalmunk volt minden résztvevővel egyéni szinten is foglalkozni, erre a tanórákon – mivel a zeneelméletet csoportos tanórákon tanítjuk – nincs lehetőség” – részletezték beszámolójukban.
A tanulás mellett a szervezők kiemelten figyeltek a közösségteremtésre is, a tábor ideje alatt a diákoknak lehetősége nyílt más közegben ismerkedni egymással és tanáraikkal is, így vált közvetlenebbé a viszony oktatók és tanítványaik között. Új barátságok születtek, s az együtt töltött öt nap a csapatépítésnek, önismereti játékoknak, kulturális tevékenységeknek egyaránt kedvezett. A résztvevők visszajelzéseiből kiderült, hasznosnak tartották a tevékenységeket, az egyéni foglalkozásokat, tetszett a hangulat meg a társaság, és értékelték azt is, hogy az oktatás, valamint esti kikapcsolódás során a nyelvtanulásra is alkalom adódott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.