E hét végén, szombaton és vasárnap tizenhetedik alkalommal szerveznek falunapokat Dózsa György szülőfalujában. Idén elmarad a szokásos könyvbemutató és díszpolgáravatás, de lesz többek között főzőverseny, koncert, minifoci-bajnokság, arcfestés és kézműves-foglalkozás.
Szokás szerint a község két magyarországi testvértelepülésének, Noszvajnak és Cserszegtomajnak a képviselete együtt ünnepel a dálnokiakkal. A Dálnoki Ifjúsági Szervezet mindkét nap különböző programokra (arcfestés, kézműves-foglalkozások) várja a gyermekeket.
Szombat reggel 6 órakor a hagyományokhoz híven a rétyi fúvósok gondoskodnak az ébresztőről, majd nyolc órakor elkezdődik a főzőverseny. A kétnapos rendezvényt szombat délben Marti István polgármester nyitja meg. Délután a szabadtéri színpad előtti téren a helybeli Darkó Gyula-iskola tanulói szórakoztatják a közönséget, majd értékelik és díjazzák a főzőversenyt. Ezt követően 15 órakor fellép a lécfalvi Leza tánccsoport. Este Kristóf Katalin és Milán, valamint Kincses Tünde és Kaly lép színpadra. Vasárnap délelőtt a Darkó Jenő-iskola gyermekminifoci-bajnokságot szervez, majd ünnepi istentiszteletet tartanak a műemlék templomban, ugyanott fellép a helybéli Harmónia énekkar és a brassói Reménység Háza kórusa. Délután öregfiúk-ifik labdarúgó mérkőzésre kerül sor, 18 órától Syntia, Royal Tibor és Teleki Zoltán énekes, valamint a Kairó együttes lép fel. Az idei falunapok 23 órakor tűzijátékkal érnek véget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.