Mindig jó érzés olyan kezdeményezésekről hallani, amilyen a Közép-Európai Női Startup Verseny. De vajon egész pontosan mi is a rendezvény első számú célja, és hogyan is néz ki a menete a gyakorlatban?
Ennek a kulisszatitkaiba engedünk némi betekintést a bejegyzés keretei között. Egyúttal mögé is nézünk a kezdeményezésnek, hogy rávilágítsunk, mekkora jelentősége is van a női vállalkozói réteg erősítésének. Lássuk tehát a részleteket!
Miről is szól egész pontosan a Közép-Európai Női Startup Verseny?
Természetesen arról, amire az ember a név kapcsán eleve asszociál. Egy olyan megmérettetésről van szó, aminek a keretei között többségében női tulajdonosokkal, illetve alapítókkal rendelkező startupok versengenek a megnyerhető befektetésért, továbbá az egyéb értékes díjakért.
Hogy mi lehetett a mögöttes ok az ötletnél? Legyünk őszinték, ha a startup fogalmáról, vállalkozás alapításáról, vagy akár egy CRM szoftver hasznosításáról van szó, a legtöbben férfiak uralta élethelyzetekre gondolnak.
Éppen emiatt van létjogosultsága egy olyan versenynek, ahol a nőké a főszerep. Viszont korántsem elszeparáltan a férfiaktól, vagyis a részvételre vonatkozó elvárás annyi, hogy a startupban csak női tulajdonos többségnek kell lennie.
Milyen felismerés vezetett a Közép-Európai Női Startup Verseny ötletéhez?
Egy felettébb beszédes statisztikáról van szó. Tudni kell, hogy jelenleg Európa szerte mindössze 21% a női alapítású vállalkozások aránya. Ami legyünk őszinték, még jóindulattal sem nevezhető egészséges aránynak.
Ennélfogva a Közép-Európai Női Startup Verseny kitalálói arra gondoltak, hogy adjanak egy jótékony hátszelet a meglehetősen alulreprezentált réteg felfejlődéséhez. Így született meg tehát maga a koncepció.
Aminél egy olyan jövőkép is mozgatórugót biztosított, miszerint könnyen lehet, hogy a most befektetést kapó női startupperek lesznek azok a következő befektetők, akik más induló vállalkozásokat segítenek majd a jövőben.
Hogyan érdemes elképzelni egy ilyesfajta verseny menetét?
Tudni kell, hogy magát az eseményt megelőzően mindig van egy felkészülési időszak. Ahol dedikált szakértői csapatok segítik abban a nevezőket, hogy éles helyzetben a maximumot tudják kihozni magukból.
Tehát a résztvevő csapatok oktatáson vesznek rész, tudatos fejlesztési program keretei között erősíthetik az előadói készségeiket, egyúttal az üzleti terv tökéletesítésére is sor kerül, beleértve az abban felmerülő kérdéseket, problémákat.
A cél annak az elősegítése, hogy versenyszituációban, a befektetők előtt a lehető leginkább meggyőző prezentációval sikerüljön kirukkolni. Így ha egy-egy koncepció életerős, látnak benne potenciált, akkor meredek felfelé ívelő pályára is állhat. (X)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.