Marcel Ciolacu kormányfő bejelentése szerint Natalia Intoterót jelöli a Szociáldemokrata Párt (PSD) a családügyi miniszteri tisztségre, míg a munkaügyi tárcát Simona Bucura-Oprescu veheti át. A két miniszteri tisztség az Ilfov megyei idősotthonokbeli állapotok miatt kirobbant botrány nyomán üresedett meg. A tárcavezető-jelöltek bejelentésével nagyjából párhuzamosan tegnap felvetődött, hogy a liberális párt miniszterei közül is távozniuk kellene, illetve más politikusok szerepe is szóba került. Szintén tegnap a Társadalmi Párbeszédért Csoport nyílt levélben kérte a kormányfőtől a szociális szolgáltatások átfogó reformját.
A tárcavezető-jelölteket a kormányfő jelentette be a párt országos politikai tanácsának ülése után. Simona Bucura-Oprescu és Natalia Intotero a képviselőház tagjai, az alsóház közigazgatási, illetve oktatási bizottságát vezetik. A román sajtóban a bejelentést követően gyorsan megjelentek a legfontosabb információk a két szociáldemokrata politikusról. Mint kiderült, mindketten régi embereknek számítanak a PSD berkeiben. Natalia Intotero politikai karrierje 2009-ig nyúlik vissza, volt már államtitkár, parlamenti képviselő, illetve a külföldön élő románokért felelős tárca nélküli miniszter is. Simona Bucura-Oprescu a Szociáldemokrata Párt argeși képviselője, vele kapcsolatban a román sajtó egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy férje révén közeli kapcsolatban áll a PSD helyi potentátjával, Constantin Niculescuval.
Szintén tegnap a Szociáldemokrata Párt szóvivője, Lucian Romaşcanu újságírói kérdésre válaszolva úgy vélte, a liberális párti Raluca Turcan kulturális miniszternek le kellene mondania, mert a munkaügyi tárca korábbi vezetőjeként egyike volt azon személyeknek, akik jóváhagyták azoknak az idősotthonoknak a működését, amelyekben súlyos visszaéléseket tárt fel a sajtó és az ügyészség. A szóvivő szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) soraiban is találhatók olyan politikusok, akik érintettek ebben a botrányban.
A Társadalmi Párbeszédért Csoport (GDS) ugyancsak tegnap nyílt levelet juttatott el Marcel Ciolacu kormányfőnek. Ebben a rendszer mélyreható reformját, a sajtó szabad hozzáférését a szociális intézményekhez, valamint román és külföldi szakértőkből álló, hiteles vizsgálóbizottságok felállítását kérik. A független értelmiségieket tömörítő civil szervezet szerint egy miniszter, egy hatóságvezető vagy egy vezérigazgató leváltása szükséges ugyan, de nem elegendő a rendszer problémáinak megoldására. Külföldi szakértőkre van szükség, az egész rendszer felépítését módosítani kell, a működés szakmai kritériumait teljesen meg kell változtatni. A GDS szerint a miniszterelnök kezdhetné a változtatásokat azzal, hogy szabad bejárást engedélyez a sajtónak az ország szociális intézményeibe, kifejezetten megköveteli ezektől a létesítményektől, hogy teljes átláthatóságot biztosítsanak az ellenőrző hatóságokkal való kapcsolattartásuk során.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.