SOKÁIG RÁCSOK MÖGÉ KERÜLHET VRÂNCEANU. Hét év és négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték alapfokon Nicolae Vrânceanut, az egykori Demokrata-Liberális Párt volt háromszéki elnökét, a Romtelecom vállalat egykori igazgatóját. A volt politikust kiskorúak elleni rossz bánásmód, megrontás, valamint fenyegetés miatt ítélték el. Emellett 250 ezer lej kártérítést is ki kell fizetnie a három áldozatnak, a saját gyerekeinek.
A nem jogerős ítéletet múlt héten hozta meg a brassói bíróság, a vádlott fellebbezhet. Nicolae Vrânceanu egyebek mellett az állami vasúttársaság hírközlési részének volt vezérigazgatója, majd a Romtelecom Kovászna megyei kirendeltségét vezette. Utóbbi tisztségben jelentették fel fiai, akik közül ketten kiskorúak voltak akkor. A feljelentés szerint megalázóan bánt velük több rendben is azt követően, hogy az édesanyjuk elhunyt. A büntetővizsgálat 2020-ban indult ellene, majd 2022-ben vádalt emeltek a férfi ellen. (a Weradio.ro nyomán)
FORGALMI KORLÁTOZÁSOK A HŐSÉG MIATT. A közlekedés biztonsága érdekében, a hőség miatt sebességkorlátozásokat vezettek be tegnaptól egyes vasúti pályaszakaszokon. Az állami vasúttársaság bizonyos állomások közötti szakaszokon a vonatok sebességét a normál sebességhez képest 20–30 km/órával csökkentik. Ezeket a sebességkorlátozásokat a magán vasúti társaságok is bevezetik. A hőség miatt a közutakon is forgalomkorlátozásokat vezettek be, a közútkezelő társaság bejelentése szerint huszonegy megyében (Teleorman, Dâmbovița, Argeș, Prahova, Giurgiu, Ilfov, Olt, Dolj, Mehedinți, Gorj, Vâlcea, Arad, Temes, Krassó-Szörény, Bihar, Vrancea, Galac, Buzău, Brăila, Ialomița és Călărași) bizonyos kivételekkel nem közlekedhetnek a közutakon a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű gépjárművek július 17–19. között 12 és 20 óra között. (Agerpres)
SZINTE MINDENÉRT TÖBBET FIZETÜNK. A cukor és a burgonya drágult a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben Romániában, az étolaj az egyetlen élelmiszer, amelynek csökkent az ára – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból. A cukor 55, a burgonya 32 százalékkal került többe idén júniusban, mint egy évvel korábban, a zöldségek ára 32, a vajé 30 százalékkal nőtt. Az étolaj ára éves összevetésben 8 százalékkal csökkent. A nem élelmiszer-jellegű termékek közül a hőenergia ára egy év alatt 23,82, a mosószereké 18,48, a higiéniai és kozmetikai cikkeké 16,72 százalékkal nőtt. Ugyanakkor az üzemanyagok ára 10,78, a gyógyszereké 4,62 százalékkal csökkent 2022 júniusához képest. A szolgáltatások közül éves viszonylatban a légi közlekedés díja nőtt a leginkább, 37,32 százalékkal, a víz- és csatornázási díjak 21,46 százalékkal emelkedtek, a vasúti közlekedés pedig 21,18 százalékkal drágult. Az intézet adatai szerint az élelmiszerek 17,88, a nem élelmiszer-jellegű termékek 4,84, a szolgáltatások 11,5 százalékkal drágultak az előző év azonos hónapjához (júniushoz) képest. (Agerpres)