Másfél óra alatt elérhető Hargita megyéből Budapest, miután Gyergyóremetén a magánberuházásként megvalósult kis repülőtéren hétfőn leszállt az első utasszállító gép, jövő évtől pedig rendszeres, napi járatot terveznek.
A Székelyhon beszámolója szerint az Embraer 120ER típusú, 30 fő szállítására alkalmas repülőgép Budapestről érkezett. Az Aeroexpress légitársaság légi járműve Kolozsváron esett át a szokásos határellenőrzésen, hogy így összesen másfél óra után leszálljon. A repülőtér építője, a Bayer cégcsoport vezetője, Balázs Attila kijelentette: jövőtől napi két járatot terveznek indítani Gyergyóremete és Budapest között. Az egyik a vállalkozásaik alkalmazottainak szállítását szolgálja, a második pedig a nyitott, bárki által elérhető utasforgalmat biztosítja. Jelenleg másfél óra a repülőút úgy, hogy Kolozsváron, Aradon vagy Marosvásárhelyen le kell szállniuk a határellenőrzési kötelezettségek miatt, de amint Románia belép a schengeni övezetbe, ez még inkább lerövidül.
A Székelyhon beszámolója szerint Balázsi Attila elmondta: a repülőtér szükségessége azért fogalmazódott meg, mert egy időben százezer kilométereket autóztak évente Budapest és Bukarest között, a két országban zajló projektjeik között ingázva. Fel kellett ismerniük, hogy ha Székelyföldön komoly beruházásokat terveznek, fejleszteni kívánnak a térségben, akkor elengedhetetlen a megközelíthetőség. A mezőgazdaságban és a turizmusban vannak jelentős beruházásaik. Amint a reptérnek köszönhetően a várhatóan jövőre elkészülő szállodába érkezni fognak a fizetőképes vendégek, ez további lehetőségeket is jelent majd, szórakozóhelyekre, egyéb szolgáltatásra is szükség lesz, sok kisebb vállalkozónak, családnak is jövedelmet, megélhetést biztosítva.
Első fázisban a szülőfalu, Gyergyóremete fejlesztésében gondolkodtak, de az elképzelések, folyamatban lévő beruházások rég túlnőttek ezen. Ezek viszont nem valósulhatnának meg a reptér nélkül, azaz ha 15 órát kellene ide autózni. Következik a hangárok, az utasforgalmat kiszolgáló váróterem építése, de jövőre készen áll majd a létesítmény, hogy a tervek szerint évi 15 ezer fős utasforgalmat bonyolítson le.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.