A városháza tájékoztatása szerint továbbra is népszerű Sepsiszentgyörgy önkormányzatának roncsautóprogramja, idén 192 kérés érkezett, amiből százhetvennégyet jóváhagytak.
A két évvel ezelőtt indított Értéket adunk a roncsautódnak elnevezésű program célja, hogy bizonyos feltételek mellett segítséget nyújtson azoknak a tíz évnél idősebb gépkocsival rendelkező tulajdonosoknak, akik megszabadulnának a járműtől, de nem feltétlenül vásárolnának újat. Akik megfelelnek a követelményeknek, egyszeri háromezer lejes juttatást kapnak a leadott jármű után. Az önkormányzat a kezdeményezéssel a közterületek felszabadítását (és a parkolási lehetőségek bővülését), illetve az autók számának csökkenését, de a járműpark megújulását is célozza. A városháza közlése szerint a 2021-es indítás óta a program keretében több mint 1200 járművet adtak már le tulajdonosaik. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.