A Herczeg Ágnes által vezetett Ars Topia Alapítvány idei, 27. fürdő- és közösségépítő kalákáját a sepsiszentgyörgyi Vinca Minor Egyesülettel közösen július 10. és 20. között két helyszínen, az általuk 2015-ben megépített bálványosfürdői Apor lányok feredőjénél és az Úz völgyében tartották.
A kalákázók főképp tájépítész-, illetve építészhallgatók, helyi és magyarországi önkéntesek. A kaláka első fele július 10. és 14. között zajlott Bálványoson, ahol huszonhárman vettek részt a munkában, újjáépítették a felső medencét, lefestették és kijavították a táblákat, az egyéb javítási munkálatok mellett főleg a tereprendezésnek és tisztításnak köszönhetően szépítették meg a környéket.
A kaláka programját esténként szakmai előadásokkal tették változatossá. Július 11-én Tăslăvan Róbert, Surányi Beáta és Bende Zsuzsanna Tájépítészként Erdélyben, 12-én Várallyay Réka Összművészet a XIX–XX. század fordulóján, 13-án Para Zoltán és Halász Gergely Tájfelmérés Gelencén címmel tartott előadást, 14-én Ertsey Attila előadását lehetett meghallgatni.
A bálványosi kalákát a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda, a Vinca Minor Egyesület, a Nemzeti Kulturális Alap, a Bálványos Resort Szálloda, illetve a terület tulajdonosai részéről a Nagy és a Taierling család támogatta.
Július 15-én az önkéntesek csoportja átköltözött az Úz völgyébe, ahol szintén egy népi feredőt javítottak ki.