Dávid Alpár szabóműhelye széles körben ismertté tette Bodos nevét: távoli vidékekről jönnek a kuncsaftok ruhát rendelni vagy próbálni. Nem akármilyen eseményekre nem akármilyen ruha dukál: keresztelőre, konfirmálásra, bérmálásra, színpadi fellépésre székely ruhát, esküvőre díszmagyart és atillát varratnának sokan, nemrégiben pedig arra is volt példa, hogy román nemzetiségűek kértek korabeli ünneplőruhákat. Apja mellett dolgozik a mester nagyobbik fia, ifj. Dávid Alpár és több betanított varrónő. Néhány hónapja tevékenységük bővítéseként ruhakölcsönzőt nyitottak: így az is hozzájuthat a hagyományos ünneplőruhához, akinek csak alkalmanként van szüksége erre.
Mindig betérünk Dávidékhoz
Szerkesztőségünk tagjai, ha Bodosban járnak, szinte biztosan, megfordulnak Dávid Alpárnál – hát lehet kihagyni egy olyan helyet, amelyikben gyönyörű ruhák készülnek, s messze földön méltán híres? Kiderül ez akkor is, ha fellapoztuk a Háromszék archívumában fellelhető, a szabómestert említő cikkeket.
Kisgyörgy Zoltán 2005 szeptemberében Zsuzsi és András Bodosban című írásában arról számolt be, hogy a 121. házszám alatt székely ruhákat készítenek, a hozzávaló egy részét pedig osztovátán szövik. „A 35 éves Dávid Alpár szabómester Székelyudvarhelyen tanulta szakmáját rendeltruha-részlegen. Mesterségét nagyon szereti. Gondolkodóba azonban akkor esett, amikor a turkálók elözönlötték vidékünket, szabónál ruhát már alig csináltatott valaki. Mi volna az, amivel kenyerét meg tudná keresni – gondolkozott – anélkül, hogy szakmáját fel kellene adnia? Női és férfi székely ruhák készítésébe kezdett, arra gondolt, hogy az intézmények, kultúrotthonok, iskolák, együttesek, s miért ne, a tehetősebb családok felpártolják a hagyományőrzést, ha máskor nem, ünnepek alkalmával mentik viseletünket. Nem csalódott. Megkezdte a női székely ruhák varrását, minden méretben, később rákapcsolt a férfi viseletre is” – fogalmazott főmunkatársunk.
Néhány további részletre is fény derül a cikkből: a felhasznált csíkos anyagok tekintélyes részének leszövését a kimondottan tiszta, százszázalékos nagytalmácsi gyapotból a mester édesanyja, Dávid Vilma vállalta, felesége, a tanítónő Gyöngyike szabad kézzel horgolja a női-férfi viselethez szükséges zsinórokat, ha ideje éppen engedi. Ottjártunkkor nem kattogott a szövőszék, de az alkotmány ámulatba ejtett: vasrudakból-csövekből hegesztette Józsa Albert helybeli székely ezermester. A rajta levő borda és nyüst azonban múlt századi – eredeti! „Ezt az osztovátát már nem kezdi ki a szú” – folytatta a mester.
Az első fellelt cikk után a következőt 2007 májusából alulírott jegyzi. Az Elkészült Andris baba harisnyája című tudósításban többek közt arról esett szó, hogy a Baróti Szabó Dávid Középiskola textilszakosztálya vendégül látta a szegedi Tisza Lajos Szakközépiskola hat diákját és négy szakoktatóját, akik többek közt Bodost is felkeresték, hogy megtekinthessék azt a helyet, ahol hagyományos ruhák készülnek.
Főmunkatársunk, mindannyiunk Zoli bácsija 2008-ban kelt, Ahol pénzt hoz az osztováta, a varrógép és a horgolótű című cikkében tovább fűzi a történetet. Arról számol be, hogy a családi vállalkozás az elmúlt években megerősödött: emeleti résszel bővült a műhely és szaporodott a varrógépek száma, de még akad tennivaló, mert az alsó szinten bemutatótermet is terveznek. Szó esik arról is, hogy megnőtt a termékek iránti kereslet, ezért néha más varróasszonyt is meg kell kérniük, hogy besegítsen a munkába. „Megnőtt az érdeklődés és a megrendelések száma is. Hála Istennek, reklámra nem nagyon van szükségem. Tavaly a baróti tanulók klubjának varrtam székely ruhákat, jelenleg készítek egy új rendet a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Óvoda számára. Most székely lányruhákat varrunk, mert következik mindenütt a konfirmálás. Az uzoni polgármesteri hivatal rendelt tíz huszárrendet. Ne vegyék dicsekedésnek, de volt megrendelésem Erdélyből, a világ minden részéből, még a tengerentúlról is. Ha hazajönnek idegenből a magyarok, miért ne vinnének magukkal egy székely népviseletet? Weblapom nincs, de járok kiállításokra. Elmegyek a csíksomlyói búcsúra, a budai várban is kiállítottam székely ruháimat” – jegyezte le a riporter mintegy tizenöt éve.
Újrasarjadás Bodosban című cikkében is csak dicsérni tud Kisgyörgy Zoltán, és hosszasan sorolja, mi mindent készítenek, s kitér arra is, az alapanyagot Székelyföld, Erdély vagy éppen Magyarország melyik szegletéből szerzik be, hogy a hagyományos ruhák legjobb minőségben pompázhassanak.
Itt az utánpótlás!
Közel három éve már nem csak a családfőről, hanem a szabómesterség folytatójáról, ifjabb Dávid Alpárról is cikkezhettünk. A 2019-es Barót Napok keretében szervezett székelyruha-kiállításról, majd az azt követő, Székely viseletek régen és ma című előadásról alulírott számolt be. Ott elhangzott: a húszas évei elején járó ifjabb Dávid Alpár, bár édesapja műhelyében nőtt fel, egyáltalán nem volt biztos abban, hogy ő is ezt a pályát választja. A középiskolát elvégezve nem is ragadott nyomban tűt, előbb Kolozsváron néprajzot tanult, ahol kiváltképp a viselettörténet érdekelte. Az egyetemen elsajátított elméleti tudásnak hasznát veszi a gyakorlatban is, ám a műhelybeli munka teljesen más embert kíván, ezért szívesen figyeli, mint dolgozik édesapja, és próbálja ellopni a mozdulatokat, hogy minél jobban megoldhassa a rábízott feladatokat – mert tényleg a gyakorlat teszi az embert – mondotta akkor a fiatalember.
Ismét vendégségben
Legutóbb – elsődleges célként – Dávid Alpár édesanyját, Vilmát kerestük fel Vargyasi Levente dokumentumfilmes operatőrrel-rendezővel, hogy a bibarcfalvi borvíztöltödénél töltött emlékeit megossza velünk. Ám ha már kapun belül voltunk, nem hagyhattuk ki, hogy a szabómester fiához ne nézzünk be. És jól is tettük!
A házigazda szabadkozik, a bemutatóüzletben nincs rend, de nemsokára egy próbára érkezőt várnak, „arra összekapják” magukat. Felesleges azonban mentegetőznie, néhány ing és egy mellény áthelyezésével minden megoldódik.
Körbe-körbe mindenhol szemet megkapó ruhák: a vevőjelöltek a felöltöztetett próbababákon meg tudják nézni, mit rendelhetnek, készen jóformán csak mellényt és inget lehet vásárolni. Női táncos ruhák, szatmári viselet, szilágysági, mezőségi székely ruhák, parasztmellények és -ingek, rusztikus női blúzok, tiszti huszárruha, Bocskai-kabát, atilla és díszmagyar sorakozik egymás mellett – jó nézni, milyen gazdag ezen a téren is a múltunk. Mennyi munka lehetett ezt elkészíteni – dicsérjük a látottakat. Ha nem lennének a varrónők, nem is bírnák – szerénykedik a mester.
A rendeléseknek ő maga tesz eleget, a mellényeket nagyfia, „a kis” Alpár varrja egyre hozzáértőbben, a standard méretre készített ingeket, szoknyákat, alsószoknyákat és kötényeket az alkalmazottak feladata elkészíteni. Egy kivételével, aki régebb már dolgozott varrodában, a műhelyben tanultak be. Igyekeznek egymást megbecsülni, és hogy sikerül, az abban is meglátszik, mindannyian rég dolgoznak náluk, olyan is akad köztük, aki már tizenegy éve kitart a műhely mellett.
Tanulni a régiből
A kiállított ruhák közt van egy igencsak viseltes, talán kicsit molyette díszmagyar is, de az semmi pénzért nem eladó. Csak megmutatni való: nini, milyen szép ruhákat készítettek elődeink! A talán százévesnél is régebbi ruhadarabot a világhálón vették nagy szerencsével ötvenezer forintért, ami egy ilyen darabért aprópénz: az ahhoz felhasznált minőségi anyagot ma talán három-négyezer euróért sem lehetne beszerezni. Aki a makkos paszománnyal gazdagon díszített ruhát viselte, nem csak tehetős, hanem egyenesen előkelő személy volt, de hogy ki lehetett, azt nem tudni – még. Nemhogy a megrendelő neve nincs feltüntetve, de még az sem, ki volt a készítő, ám a gombok sorszámozottak, úgyhogy ez fontos nyom lehet, amelyen el lehetne indulni. Annyit azért lehet tudni, az öltözet valamelyik tulajdonosa gondot fordított rá, mert a selyem már nem az eredeti, hanem néhány évtizeddel fiatalabb, mint a többi része. Hogy miért csaptak le a kínálkozó lehetőségre? Mert szeretnék megfejteni, miként készítették az igazi mesterművet, és lépésről lépésre lemásolni, ha lesz rá idő.
Székely ruhát kölcsönbe!
Az üzlet azért megy, mert az árakat sikerül kordában tartaniuk. Amit lehet, maguk készítenek – a székely ruhák anyagát is helyben szövik –, ha valami drágul, azt első lépésként megpróbálják „lenyelni”. Íratlan szabályuk, hogy drágítani csak azt követően szabad, ha valamelyik fontos alapanyagot ismét csak emelt áron tudták beszerezni.
A műhely fejlődését szolgálja, hogy múlt tavasszal a ruhakölcsönzést is lehetővé tették. A legtöbb ember nem hivatásos néptáncos, hogy folyamatosan szüksége legyen a hagyományos viseletre, hétköznapi ember székely ruhát jó, ha évente egyszer felvesz. Akad bérlő szép számban, egyelőre tucatnyi ruhát tudnak bérbe adni, de ha lesz elég idejük – ismét az az idő! –, talán szélesedni fog a választék is.
