Kézműves napok Sepsiszentgyörgyön
Kézművesmesterségek bemutatójának helyszíne lesz a hét végén Sepsiszentgyörgy főtere, ahová az ország minden tájáról és Magyarországról is érkeznek olyan kézművesek, akik megosztják az érdeklődőkkel, miként, milyen anyagokból, illetve milyen technikával készülnek termékeik, portékáik. Szombaton és vasárnap 11 és 19 óra között zajlanak a bemutatók, óránként más-más tevékenységet lehet majd figyelemmel követni. A termékvásárral egybekötött rendezvény szervezője a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesületet.
Kopjafaavató Bodosi Dániel emlékére
Július 30-án, vasárnap kopjafával állít emléket Bodosi Dánielnek a református egyházközség a kisborosnyói történelmi emlékparkban a művész születésének 110. évfordulója alkalmából. Program: 11 órától istentisztelet a kisborosnyói református templomban, 12 órától ismertetik Bodosi Dániel munkásságát, majd Tánczos András elmondja Mészely József és Farkas Árpád költeményeit. 13 órától kopjafaavató a helyi emlékparkban, ahol Székely Róbert Imre lelkipásztor mond áldást, Kovács Sára és Ceauș Martina népdalokat énekel.
Zene
KÓRUSHANGVERSENY. A Kónya Ádám Művelődési Ház Cantus Firmus Vegyes Kara július 27–31. között látja vendégül a recski Mátrai Visszhangok Vegyes Kart. „Forrj egybe, magyar nép!” mottóval kórushangversenyt tartanak július 30-án, vasárnap Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utcai református templomban a 11 órai istentiszteletet követően.
Népzenei műhelymunka
Augusztus 27. és szeptember 1. között kerül sor Csernátonban a XI. Mozsika népzenei műhelymunkára, mely keretében a résztvevők kétféle tevékenység közül választhatnak: népdaltanulás, illetve népzeneoktatás (hegedű, brácsa, nagybőgő). A népdaloktatás kis csoportokban történik, míg a népzeneoktatás a műhelymunka első napjaiban egyesével vagy hangszerenként kiscsoportokban, majd a csoportban való zenélés fortélyait gyakorolják egy népi zenekar felépítése szerint. A műhelymunka során szerzett ismereteket a résztvevők a rendezvény zárónapján egyéni, illetve közös előadás keretében mutatják be a nagyközönségnek is. További részletek, jelentkezés: személyesen a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2. szám), a 0267 351 648-as és a 0742 148 687-es telefonszámon vagy a magoriistvan@cultcov.ro és az istvan_magori@yahoo.com e-mail-címen. Jelentkezési határidő: augusztus 14. A műhelymunka részvételi díja: 400 lej (tartalmazza a szállást, étkeztetést és a foglalkozások ellenértékét).
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi mai műsora: 16 ótától A kis hableány (magyarul beszélő), 16.15-től – Susi és Tekergő (románul beszélő), 18.15-től Falcon Lake (román feliratos), 18.30-tól Halálos iramban 10. (magyarul beszélő), 20 órától Oppenheimer (magyarul beszélő), 21 órától Barbie (román feliratos). Szombaton: 11 órától Susi és Tekergő (magyarul beszélő), 11.15-től Richard, a gólya visszatér (románul beszélő), 16 órától Pókember – A pókverzumon át (magyarul beszélő), 16.30-tól Kis Tojások: Afrikai mentőakció (románul beszélő), 18.15-től Barátnőt
felveszünk (magyarul beszélő), 18.30-tól Kísértetkastély (magyarul beszélő), 20.15-től Kompromat (román feliratos), 20.45-től Barbie (román feliratos). Vasárnap: 11 órától Richard, a gólya visszatér (magyarul beszélő), 11:15-től Kis Tojások: Afrikai mentőakció (románul beszélő), 16 órától Transformers: A fenevadak kora (magyarul beszélő), 16.15-től Susi és Tekergő (románul beszélő), 17.45-től Kísértetkastély (román feliratos), 18.15-től Kísértetkastély (magyarul beszélő), 20 órától Oppenheimer (román feliratos), 20.30-tól Barbie (román feliratos).
Hitvilág
CSOPORTFOGLALKOZÁS. Kurta Fruzsina pszichológus Sepsiszentgyörgyön az unitárius egyház melléképületében csoportfoglalkozásokat tart szombaton: 10.30-tól Elengedéseink – gyászfeldolgozó nyitott csoport felnőtteknek; 12.30-tól Anyán innen, anyán túl – önismereti nyitott csoport.
IV. Orbaiszéki Forgács Fesztivál
Kovászna központjában a hétvégén, július 29–30-án tartják a IV. Orbaiszéki Forgács Fesztivált, mely a székely népi kultúrát, a fürdőváros értékeit népszerűsíti, illetve azokat a népi mestereket, akik ma is odaadással, aktívan végzik hagyományőrző tevékenységüket. A program: szombaton 19 órától a Muskátli zenekar nótaestje, 20.30-tól: Szállj fel, szabad madár (összeállítás a Background zenekar és a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Magnificat Gyermekkórusa előadásában). Vasárnap 11 órától a zágoni ifjúsági fúvószenekar és mazsorettcsoport fellépése, 12 órától huszárfelvonulás, 12.30-tól megnyitó, 12.45-től a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar koncertje, 13.15-től a Kovásznai Tanulók Klubjának csoportja palotás táncokat mutat be, 13.20-tól zágoni népdalcsokor, 13.30-tól népdalfeldogozások a Zágoni Rezesbanda előadásában, 14 órától könyvbemutató: 100 sepsiszéki recept, több mint 100 sepsiszéki háziasszony. Közreműködik Demeter László, a Tortoma Kiadó vezetője, Jánossy Alíz szerkesztő, gasztronómiai szakíró, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint az RMDSZ Kovászna Városi Nőszervezete. 15 órától fellép a lécfalvi Nemere Néptáncegyüttes, 15.15-től a kommandói Horn Dávid Általános Iskola néptáncműsora, 15.30-tól népi mesterségek bemutatója, 16 órától a zabolai gyermek-néptáncegyüttes, 16.25-től Thiesz Katalin tanítónő és tanítványai lépnek fel, 17 órától Ringató – népzenei beavató kisgyermekeknek és szüleiknek Erőss Judit népdalénekes-zenepedagógussal, 17 órától favágó verseny, 18.10-től népi gyermekjátékok, 18.20-tól a Recefice, Pitypang és Vizitke néptánccsoportok előadása, 18.45-től koncert és táncház István Ildikóval és barátaival, 20 órától tombolahúzás, 21 órától Homonyik Sándor-koncert. Állandó programok: népi mesterségek bemutatója, gyermektevékenységek és családi próbák, csörögefánk-készítés, hagyományos termékek vására, székely ízek konyhája, pónilovaglás, a városi művelődési házban megtekinthető a Gazdáné Olosz Ella-emlékkiállítás.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20–6 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Salvia I. gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0267 313 513). Szombaton és vasárnap napközben a bevásárlóközpontokban működő gyógyszertárakat lehet felkeresni. Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015), hétfőtől a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 360 608); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton és hétfőn 9–14 óráig (vasárnap zárva) a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann (0745 822 449) gyógyszertár a szolgálatos.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. cím alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (0267 708 465).
Röviden
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Oltszemen és Zalánban, július 31-én, hétfőn Kálnokon és Sepsikőröspatakon, augusztus 1-jén, kedden Sepsikőröspatakon. Az üvegért 5 kilónként egy félliteres sört adnak.
SZI@ Napok. Szentivánlaborfalván július 28–30. között a Diószegi-kúriánál kerül sor az idei Szi@ Napok rendezvénysorozatra a helyi ifjúsági egyesület szervezésében. Szombaton 11.30-tól néptánctalálkozóra várják az érdeklődőket, a húszméteres óriás kürtőskalácsot vasárnap 18.30-tól készítik el. Részletes program a rendezvény Facebook-oldalán.
KERÉKPÁROS KINCSKERESÉS. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület július 30-án, vasárnap szervezi a kilencedik kerékpáros kincskeresést a Nemere Útján. Korhatártól függetlenül várják azok csatlakozását, akik szeretnek kerékpározni, szeretik a kihívásokat, kalandokat. Jelentkezés még ma a 0766 611 066-os
telefonszámon vagy az office@zoldnap.info-n. A helyek száma korlátozott.
ÁLL A KALANDVONAT. Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy a Sepsi Tour kalandvonat augusztus 4-éig nem közlekedik. Azt követően újra várják a vonatozni kívánókat.