A múlt évben megkezdett párbeszéd folytatását szeretné Tőkés László püspök úr, tudjuk meg a Markó Béla elnök úrhoz címzett leveléből, és azt is, hogy Markó Béla elnök úr ezt ,,nem tekinti prioritásnak."(???) Ezt értetlenkedve olvasta a püspök úr, és mi is, erdélyi magyar közösségünk nagyon sok tagja, akik kinyilvánítottuk, hogy közösségünk számára csak egyetlen járható út van, az összefogás útja. De sajnos, nem sikerült a sokszori levélváltás, sajtón keresztüli üzengetés és többszöri találkozó dacára sem…

Az erdélyi magyarság távolmaradását a legutóbbi szavazástól a kiábrándultság, csalódottság okozta. Sokan már a reményt is elvesztették.

Valamivel fel kellene rázni az elcsüggedteket, ráébreszteni egyéni felelősségük súlyára, a választásokon való részvétel fontosságára.

Talán nekünk is újra leveleznünk kellene. Gondoljunk csak vissza, milyen lelkesedéssel írtunk magyarországi testvéreinknek, hogy szavazzanak igennel, hogy mi, a határon túli magyarok megkaphassuk a kettős állampolgárságot. Az akkori csalódásunk óriási volt, de rendre-rendre mindnyájan megértettük, mi vezethetett oda, hogy az anyaországiak megtagadták testvéreiket. Ebből a csalódásból ocsúdva érezhettünk rá igazán arra, hogy csak önmagunkra számíthatunk. Itthon kell, a szülőföldünkön kiharcolnunk jogainkat, melyek minket is megilletnek.

Akkori csalódásunkból is erőt kovácsoltunk, most sincs más mód, csak ha összeszedjük magunkat, gyermekeinkre és unokáinkra gondolunk, és nem hagyjuk magunkat!

Senki nem tiltja meg, írhatunk levelet, akár választott vezetőinknek is, legyen saját, egyéni meglátásunk, ezt merjük elmondani, leírni, kinyilvánítani. Az összefogás mellett érvelni kell, írni, szólni, akár kisétálni, felvonulni az utcára is, ha netán nem hallják meg a hangunkat…

Leginkább azoknak kellene írni, akiknek ,,épp esik az eső a választások napján"…, a kívülállóknak, akik azt hiszik, rájuk nem tartozik, a kényelmeseknek, akiknek minden mindegy, akiknek ,,nem prioritás" ez a levelezgetés — bár nem is tudják igazán, az mi fán terem, de nem is nagyon érdekli, híreket sem olvasnak… De akkor szóra ne nyissák a szájukat, hogy ez sem jó, az sem jó, hogy miért nem érvényesül a gyermek, miért nem tud megtanulni románul… Addig jó, felelhetnők epésen, fanyarul, mert ha így haladunk, és csak ilyen lanyha érdeklődéssel fordulunk a közügyek felé, megérhetjük, hogy majd megtanul, ha nem hallja a parkban és sehol az édes anyanyelvét… De ez szörnyű vízió, addig kéne felébredni, és sűrűn levelezgetni. Tenni kell, lépni kell, írni kell a tiszta lelkiismeretért, hogy valamit mi is tettünk, és nem csak ölbe tett kézzel bambultuk a tévét…

Aki megadja magát a végzetnek, az végképp nem várhat semmi jót. (Mahfúz)

És sohasem lesz autonómiánk, ha mindannyian nem küzdünk érte.

,,Fontos mindannyiunknak tudni, hogy az autonómia tőlünk függ, akkora autonómiánk lesz, amennyit dolgozunk érte." (Antal Árpád András)

Valahogy el kell mozdulni a közömbösség holtpontjáról, segíteni közéletünk meghatározó vezetőit, hallatni szavunkat, hogy mi is azt szeretnők, hogy valamiként új tárgyalások kezdődjenek, ne csak látszatlevelezgetés, s közösen meg nem egyezés a végén, amelynek eredményeit, sajnos, már most érezhetjük.