Tizennégy ingyenes helyszínen várják programok a közönséget augusztus 18. és 20. között államalapító Szent István király ünnepén, melynek előkészületei a menetrend szerint haladnak – mondta el az ünnepségsorozat tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján a magyar kormány nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára.
Kovács Zoltán hozzátette, hogy az ünnepi eseményekkel igazi fesztiválhangulatot kívánnak teremteni, sok százezer résztvevővel.
Az augusztus 20-i program a hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással és tisztavatással indul, majd légi parádé következik. Novák Katalin köztársasági elnök idén Esztergomban mond ünnepi beszédet, majd itt adja át a Szent István-rend kitüntetéseket is.
Ismét megtartják az ünnepi szentmisét a Szent István-bazilikában, majd innen indul a Szent Jobb körmenet, az ünnepségsorozatot pedig 21 órakor tűzijáték zárja. Ezen a napon az Országház is ingyenesen látogatható – közölte Kovács Zoltán.
Borbás Marcsi, a Szent István Nap nagykövete kiemelte, hogy összművészeti rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. A háromnapos ünnepség a fenntarthatóság jegyében zajlik, mindenütt lesz szelektív hulladékgyűjtő, és visszaváltható poharakat használnak majd – fűzte hozzá. Mint hangsúlyozta, az ünnepségsorozaton minimális haszonkulccsal dolgoznak a vendéglátók, így az összes helyszínen kedvezményes áron vásárolhatóak meg az alapitalok és -élelmiszerek.
A programok közül kiemelte a tabáni Retro Fesztivált, ahol a 70-es, 80-as, 90-es évek sztárjai lépnek fel, a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjénél pedig a magyar komolyzene legszebb dallamait lehet hallgatni babzsákokról.
Leslie Mandoki augusztus 18-án ingyenes koncerttel jelentkezik a Szent István téren; a Vigadó tér bárzongorakoncertnek ad otthont, az Erzsébet téren pedig három napon át tart majd a Szabadrét Fesztivál.
A Vörösmarty téren rendezik meg a Csárda Fesztivált az ország minden sarkából érkező csárdák részvételével, a Lánchídtól a Döbrentei térig tart a Magyar Ízek Utcája, míg a Budai Várban ismét a Mesterségek Ünnepével találkozhat a közönség.
A Városliget és a Vajdahunyadvár elsősorban családi programoknak ad otthont, a Divat és Design Fesztivál pedig új helyszínen, a Millenáris Parkban várja az érdeklődőket – adott ízelítőt az ünnepi programból Borbás Marcsi.
Kotasz Gergő, az augusztus 20-i tűzijátékot rendező NUVU Kft. sajtóreferense elmondta, Magyarország egyfajta jelképévé vált a Szent István-napi tűzijáték, amelyet milliók figyelnek a helyszínen és a képernyők előtt. Az idei művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette és programozta, a zenei aláfestést pedig Elek Norbert komponálta klasszikus magyar komolyzenei dallamok felhasználásával. A tűzijátékot az Országház és a Duna-parti épületek grafikus fényfestése és drónshow egészíti ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.