A korábban javasolt szám felére csökkentik a barna medvék kilövési kvótáját – jelentette be tegnap Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusa sajtótájékoztatón számolt be az elődje által aláírt miniszteri rendelet tervezett módosításairól. Tánczos Barna mandátuma utolsó napján írta alá a miniszteri rendeletet, mely szerint 426 barna medvét megelőzési céllal, további 55 példányt pedig beavatkozási céllal lehet kilőni Romániában. Ezt a Román Akadémiának is véleményeznie kellett, ám a tudományos grémium megalapozatlannak ítélte a számot. Mircea Fechet közlése szerint a kilövésre ítélt védett állatok száma az akadémia javaslata alapján 220-ra módosul, 140 egyedet megelőzési, 80-at beavatkozási céllal lehet kilőni. Hangsúlyozta, hogy mihamarabb érvénybe szeretné léptetni a rendelet, mielőtt „szerencsétlenség történik”, és azt is, hogy nem a miniszter és nem is a környezetvédelmi minisztérium határozza meg, hány védett állatot lehet kilőni, elaltatni, áttelepíteni vagy elüldözni. Emlékeztetett, hogy készült egy jelentés, mely megbecsülte a romániai medvepopuláció létszámát, és megoldásokat javasol a medve és ember közötti interakciók csökkentésére.
A tárcavezető elmondta, hogy naponta kap leveleket és fényképeket Fehér, Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megye hegyi falvaiban élő lakosoktól, akiknek gazdaságában, háziállataiban kárt okoznak a medvék, és arról kérdezik, hogy ezután miből tartsák fenn a családjukat. „Ez olyan kérdés, amelyre a környezetvédelmi minisztériumnak válaszolnia kell, ahogy azokra a helyzetekre is, amikor az ember és medve közötti interakció súlyosabb károkkal, testi sérülésekkel vagy akár emberi áldozattal jár” – szögezte le. Hozzátette, hogy a Román Akadémia tanácsára módosította a számokat, és ezeket mielőbb továbbítja a tudományos fórumnak újabb véleményezésre.
Fechet korábban közölte, hogy elsősorban a lakott területeken élelmet kereső, „kukázó” medvéket kell kilőni, és úgy vélte, hogy elődje tervezete az erdőn élő, fejlett hím egyedeket célozta, a trófeavadászatnak kedvezett.
Közben egyre több településen válnak mindennapossá a medvék miatti telefonos (RO-Alert) riasztások – már a hegyvidéki kistelepülésnek semmiképp sem nevezhető Ploiești-en is láttak legalább egy példányt –, és egyre gyakoribbak a támadások is. A vadon élő barna medvék száma a környezetvédelmi tárca által korábban ismertetett felmérés szerint 7500 és 8100 között lehet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.