A címvédő és nyolcszoros győztes Sepsi-SIC a Bukaresti Rapid, míg a Kézdivásárhelyi SE a Marosvásárhelyi VSK csapatával találkozik a női kosárlabda Román Kupa 2023–2024-es idényének első körében. Mindkét csapatunk verhető ellenfelet kapott, a párharcok oda-vissza alapon zajlanak majd, a nyolcas döntőre pedig jövő év januárjában kerül sor.
Hétfőn a Román Kosárlabda-szövetség Craiován kisorsolta a 2023–2024-as női kosárlabda Román Kupa első, selejtező körének párosításait. A szakszövetség portálján fellelhető információk szerint a viadalra tizenhárom csapat nevezett be, a mezőnyben olyan együttesek is megtalálhatóak, mint a Bukaresti Olimpia vagy a szintén fővárosi Sportul Studențesc.
A sorsolás alapján a címvédő és nyolcszoros győztes Sepsi-SIC a Bukaresti Rapid, míg a Kézdivásárhelyi SE a Marosvásárhelyi VSK alakulatával küzd meg a továbbjutásért. A megyeszékhelyi zöld-fehérek és a céhes városi kék-fehérek is hazai környezetben kezdik a küzdelmet. A párharcok első mérkőzését szeptember 23-án vagy 24-én rendezik meg, a visszavágókra október 7-én kerül sor.
A versenykiírás szerint a párviadalok győztesei mellett két szerencsés csapat – a Sportul Studențesc játék nélkül, míg a legkisebb különbséggel vereséget szenvedő vesztes gárda – is bejut a nyolcas döntőbe, amelyet 2024. január 5–7. között rendeznek, ennek helyszínéről később dönt a kosárlabda-szövetség.
A párharcok: Sepsi-SIC–Bukaresti Rapid, Kézdivásárhelyi SE–Marosvásárhelyi VSK, Agronómia Bukarest–Bukaresti Olimpia, Brassói Olimpia–Kolozsvári Universitatea, Aradi FCC–Konstancai MSK, Târgoviște–Alexandria.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.